Ma is rengeteg migráns próbált bejutni az országba, két embercsempész bíróság elé állt

Vágólapra másolva!
A legtöbben Csongrád-Csanád megye településein próbálták átlépni a határt, de Bács-Kiskun megyében is tartóztattak fel illegális migránsokat. A napokban egy férfit letartóztattak, egy másik ellen pedig vádat emeltek embercsempészet miatt.
Vágólapra másolva!

A Bács-Kiskun megyei rendőrök egy tíz főből álló migránscsoportot tartóztattak fel éjfél után 12 perccel Katymárnál. A férfiak afgán, illetve szír állampolgárnak vallották magukat.

Mivel személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét egyikük sem tudta hitelesen igazolni, a rendőrök visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Szintén Bács-Kiskun megyében, Kelebiánál próbált belépni az országba délelőtt 9 óra 25 perckor egy szír migráns. Ő sem tudott hiteles iratokat felmutatni a rendőröknek.

Csongrád-Csanád megye több településén is próbáltak belépni az országba migránsok.

Elsőként 2 óra 10 perckor Szeged-Gyálarét külterületén, a Tisza folyó árterében tartóztattak fel három szír migránst, akik nem tudták hitelesen igazolni személyazonosságukat, és magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét.

3 óra 40 perckor egy marokkói és egy szír migránst tartóztattak fel Röszke külterületén, akik szintén illegálisan próbáltak belépni az országba.

Reggel 5 óra 25 perckor szintén Röszkénél tartóztattak fel újabb két marokkói férfit.

5 óra 35 perckor nyolc férfi próbálta átlépni a határt Ásotthalomnál, akik szír és jemeni állampolgárnak vallották magukat.

Háromnegyed 6-kor egyedül próbált belépni az országba egy marokkói férfi Röszke külterületén, a rendőrök azonban feltartóztatták.

6 órakor 11 szír férfit tartóztattak fel Szegednél, akik szintén illegálisan, hiteles iratok nálkül próbáltak belépni az országba.

Ezzel egyidőben Ásotthalomnál egyedül próbálta átlépni a határt egy szír férfi.

Negyed 8-kor két afgán férfit igazoltattak Röszkénél.

7 óra 40 perckor egyedül érkezett egy afgán férfi Mórahalomra, majd megpróbált bejutni az országba, azonban őt is feltartóztatták a rendőrök.

8 óra 50 perckor egy eritreai férfit tartóztattak fel Kübekháza külterületén.

8 óra 35 perckor pedig három afgán férfit tartóztattak fel Ásotthalom külterületén.

Mivel a migránsok egyike sem tudta személyazonosságát, illetve magyarországi tartózkodását hitelesen igazolni, a rendőrök visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A migránsok jelentős része embercsempészet által kerül be az országba. A határátkelőknél szolgáló rendőrök ezért egyre fokozottabb figyelmet fordítanak az ilyen esetek kiküszöbölésére.

A napokban két férfi ellen is vádat emeltek embercsempészet miatt.

Egyikük egy albán férfi, aki szeptemberben egy rokonának próbált segíteni az illegális határátlépésben.

Az Angliában élő férfi hazautazott Albániába a rokonaihoz augusztusban. Az egyik rokona megkérte, hogy hadd utazhasson vele, amikor szeptemberben visszatért Angliába.

Először Szerbiába utaztak, ahol Horgos határátkelőhelynél jelentkeztek kilépésre az országból. Ezt követően a férfi rokona kiszállt az autóból a szerb-magyar határ közötti szakaszon, hogy a szabályokat megszegve,

a magyar határellenőrzési pontot megkerülve jusson át Magyarország területére, mert vele, mint Európai Unió egyik tagállama megtagadta tőle a beutazást és tartózkodást 2019-ben.

A férfi belépett Magyarországra a röszkei határtákelőhelyen, majd felvette a pár száz méterre található parkolóban várakozó rokonát az előre megbeszéltek szerint, és tovább indultak Ausztriába.

A rábafüzesi határátkelőhelyen lépték át a magyar-osztrák határt éjjel, ám az osztrák rendőrök igazoltatták, majd visszafordították őket Magyarországra, ahol el is fogták őket.

A körmendi ügyészség felfüggesztett börtön kiszabását, és a Magyarországról történő kiutasítását is javasolta.

A szegedi ügyészség

letartóztatását javasolta annak a román férfinak, aki a múlthét pénteken 15 illegális migránst próbált Ausztriába csempészni egy megállapodás alapján.

A férfi múlt hét pénteken este 8 körül

az előre megbeszélt fényjelzés használatát követően autóval felvett Domaszék külterületén 15 szír migránst.

A migránsok, miután illegálisan átlépték a határt, a férfi fényjelzéséig a mezőn bujkáltak. A férfi a megállapodásnak megfelelően Ausztriába indult utasaival, de az autó elakadt a sárban, 14 migráns kiszállt, míg a 15. társukra véletlenül rácsukták a csomagtartó ajtaját. Miután a sárból kitolták az autót,

felfigyeltek a közeledő rendőrökre, és elmenekültek, mig a férfi a csomagtartóban maradt egy emberrel megpróbált elhajtani. A rendőrök elfogták a migránsokat, az autót feltartóztatták, a sofőrt pedig őrizetbe vették.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, illetve az eljárás meghiúsításának veszélye miatt javasolta a férfi letartóztatását egy hónapra, melyet a bíróság elrendelt. A végzés végleges.