Gyilkossággal fenyegette ismerőse családját egy Csongrád-Csanád megyei férfi

Vágólapra másolva!
A férfi részegen sétált haza, amikor útközben berontott az ismerőséhez, dulakodni kezdtek, majd azzal fenyegette, hogy megöli, később pedig az autóját is megrongálta. Ezek után az ismerőse feleségével is összetalálkozott, akit szintén gyilkossággal fenyegetett.
Vágólapra másolva!

A férfi június 20-án este, egy családi összejövetelről tartott haza felé az egyik megyei kisvárosban, amikor odaért az ismerőse házához.

A kerítés előtt állva szidni és ingerelni kezdte a kutyáját, többször be is nyúlt az udvarra.

Az ismerős ekkor kijött a házból és arra kérte, hogy menjen távolabb. A férfi ekkor őt kezdte el szidni és fenyegetni, majd az ismerősét fellökve bement a kapun.

Ezt követően gyilkossággal fenyegetőzött, és próbálta megütni az ismerősét, de nem sikerült neki.

A házigazda megpróbálta kitolni őt az utcára, de ekkor megint sikerült belökni a kiskaput, hiába próbálta azt tartani az ismerős. Ezt még kétszer megismételték, és a férfinak végül sikerült visszajutnia a férfinak. Végül az ismerősnek az egyik rokona segítségével sikerült kiszorítaniuk a férfit az udvarról.

A férfi ezek után az ismerőse utcán parkoló autójának lerúgta a visszapillantó tükrét, a motorháztetejét pedig bekente a saját vérével.

Ezzel 35 ezer forintos kárt okozott.

A támadó később elindult haza, útközben többször is nekitámaszkodott a házak falának. Szembe jött vele az ismerőse felesége, aki megpróbált neki segíteni, mivel látta, hogy vérzik a keze.

A férfi erre szidni kezdte őt is, és megfenyegette, hogy megöli, valamint a kislánya torkát is elvágja.

Az ügyészség magánlaksértéssel, garázdasággal és személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatással vádolja.