Gyanús lett a rendőröknek, hogy láncfűrészt és horgászbotokat vittek biciklivel

Vágólapra másolva!
Amikor a biciklisek észrevették, hogy a rendőrök követik őket, szétváltak és menekülni kezdtek. Egyiküket elfogták, a társát pedig még most is keresik a nyomozók - olvasható a rendőrség honlapján.
Vágólapra másolva!

Pénteken hajnali 2 óra 15 perckor figyeltek fel a rendőrök két bicikliző férfire, akik láncfűrészt és horgászbotokat vittek magukkal.

A rendőrök utánuk mentek, amikor a férfiak ezt észrevették, szétváltak és megpróbáltak elmenekülni.

A láncfűrésszel menekülő férfit utolérték a rendőrök az egyik utcában, ahol elfogták és átvizsgálták a ruháit és a táskáját, amiben

horgászfelszereléseket és egy csiszológépet találtak.

Forrás: police.hu

A tárgyak eredetét nem tudta hitelt érdemlően igazolni a mosonmagyaróvári férfi, ezért bevitték a kapitányságra.

A 24 éves férfit lopás gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók, aki elismerte, hogy a nála talált dolgokat egy ház udvarán lévő fészerből lopták el a másik férfival együtt.

A társa felkutatása folyamatban van.