Mától a metró nem jár a Lehel tér és a Nagyvárad tér között

M3 metró déli szakasz, Határ út
Vágólapra másolva!
Ma kezdődik a 3-as metróvonal rekonstrukciójának utolsó üteme a belvárosi szakaszon, ezért mától a metró nem jár a Lehel tér és a Nagyvárad tér között, helyette pótlóbuszokkal lehet közlekedni.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi tájékoztatása szerint mától a 3-as metró Kőbánya-Kispest felől a Nagyvárad térig, Újpest-központ felől pedig a Lehel térig közlekedik. A Lehel tér és a Nagyvárad tér között a metró helyett sűrű követésű pótlóbuszokkal vagy a lezárt metrószakaszt elkerülő felszíni járatokkal lehet utazni.

Fotó: Koncz Márton - Origo

A BKK felhívta a figyelmet arra, hogy a pótlóbuszok előnyben részesítése miatt

autóval is nehezebb lesz a belvárosban haladni, ezért az eddiginél hosszabb utazási időre kell számítani.

A bkk.hu/m3felujitas oldalon lakótérségekre és városrészekre bontott interaktív térképen ismerhetik meg az utazók az ajánlott útvonalat.

A 3-as metró középső szakaszának felújítása a tervek szerint másfél évig tart.