Teljesen lezárták az M3-ast egy kisbusz és egy autó balesete miatt

Vágólapra másolva!
A rendőrség honlapján azt írták, hogy egy kisbusz és egy kocsi ütközött Kál térségében, a Rekettyés pihenőnél, ezért vasárnap este 6-kor mindkét irányban lezárták az M3-as autópályát.
Vágólapra másolva!

Friss: A helyszínelést befejezték, mindkét irányban megszűntek a korlátozások, visszaállt az eredeti forgalmi rend.

Korábban írtuk, hogy az M3-as autópálya Budapest irányába vezető oldalának 106-os kilométerében - a Rekettyés pihenőnél - 2020. november 8-án 18 óra körül

egy kisbusz és egy autó karambolozott, majd átszakították a szalagkorlátot és az ellenkező irányba tartó pályatesten álltak meg.

A balesetben az elsődleges adatok alapján egy ember súlyosan megsérült.

A helyszínelés idejére a rendőrök mindkét irány forgalmi sávjait lezárták.

A Budapest felé közlekedőket az M25-ös csomópontnál, a Nyíregyháza felé tartókat a Káli lehajtónál terelik le a 3-as számú főútra.