Rongálás miatt indult rendőrségi eljárás több BME-n tanuló hallgató ellen, mert szétverték az intézmény XI. kerületi kollégiumát. Ezt videóra is vették és feltették a netre. Az egyetem belső vizsgálatot indított. 

Mint egy laktanya, vágod, amit szétbarmoltak az oroszok 

- hangzik el abban a videóban, ami tegnap került ki a netre. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Schönherz Kollégiumának helyiségeiben készült felvétel szerint 

a fiatalok nekiestek a falaknak, bútoroknak, törtek-zúztak az intézményben. 

A kerületi portál szerint a hallgatók az után kezdtek rombolni, hogy hétfőn minden eddiginél szigorúbb járványügyi korlátozásokat jelentettek be, 
egyebek mellett azt is, hogy november 11-től a felsőoktatás csak online formában működhet, az egyetemi kollégiumokat bezárják. 

A BME-n vizsgálatot rendeltek el. Eközben feljelentést tettek a BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányságán, 

ahol rongálás miatt indult eljárás a videón látottak miatt. 

A bűncselekménnyel kapcsolatban eddig két gyanúsítottat hallgattak ki, több tanút pedig még most csak fognak meghallgatni a nyomozók.