Engedély nélküli halászat miatt emeltek vádat három férfi ellen

Vágólapra másolva!
Kerítő hálóval 15, közel 9 kg súlyú, őshonos halat fogtak a Sebes-Körös egyik szakaszán.
Vágólapra másolva!

A három, Komádiban élő férfi augusztus 22-én, délután 3 körül Újiráz közelében, egy horgászegyesület területén, engedély nélkül együtt halászott a Sebes-Körösön. Két férfi a vízben állva tartotta a 7 méter hosszú, 1,2 méter széles kerítő halászhálót, míg harmadik társuk a vízben lévő bokrokat mozgatta.

Ezzel a módszerrel kifogtak 15 darab, kb. 9 kilós súlyú őshonos fajtájú halat.

Amikor a halőr tetten érte őket, a férfiak a kifogott hallal együtt megpróbáltak elmenekülni. A halak elpusztultak. A három férfi több mint 76 ezer forintnyi kárt okozott.

A képviselő a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságon folytatott eljárás során polgári jogi igényt terjesztett elő,

kérte az okozott kár megtérítését.

A kormányhivatal az engedély nélküli halászat és őshonos halfaj jogosulatlan kifogása miatt a 190 ezer forint halvédelmi bírságot szabott ki a három férfira.

A bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottak ellen a Berettyóújfalui Járási Ügyészség orvhalászat és lopás kísérlete miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon. Az ügyészség vádiratában javasolta, hogy a bíróság mindhárom vádlottat bocsássa próbára és az elkövetéshez használt kerítő hálót kobozza el, illetve a képviselő előterjesztését is bírálja el - írja az Ügyészség oldala.