Sikkasztó postás miatt nem kapta meg 11 ember a pénzét

Vágólapra másolva!
A Siófoki Járási Ügyészség sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat egy postásként dolgozó nő ellen, mert nem fizette ki az utalványok alapján járó összegeket a címzetteknek, hanem meghamisította az aláírásukat és ellopta a pénzüket.
Vágólapra másolva!

A nő 2010-től dolgozott postásként egy Siófok melletti településen. Feladatai közé tartozott az is, hogy az ügyfeleknek pénzben adja át az utalványokon szereplő összegeket.

A nőnek tavaly nyáron megromlott az anyagi helyzete, ezért

elhatározta, hogy a pénzküldeményeket megtartja magának úgy, hogy a címzettek helyett aláírja az utalványokat és így vezeti be őket a nyilvántartási iratok közé.

A nő tavaly január és május között

összesen tizenegyszer tette zsebre a kifizetendő pénzeket,

a legkisebb összeg 1 950 forint, a legnagyobb 48 941 forint volt.

A sikkasztással összesen 175 091 forintnyi kárt okozott,

amelyből 70 361 forintot megtérített, a maradék összeget pedig munkáltatója fizette ki a jogosultaknak.

A nő a sikkasztásokat próbára bocsátás időszaka alatt követte el, ezért az ügyészség vádiratában javasolta, hogy a Siófoki Járásbíróság a korábbi intézkedést szüntesse meg és halmazati büntetésként felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki vele szemben - írja az Ügyészség oldala.