Hajléktalan vert halálra egy nőt Ózdon

Vágólapra másolva!
Beismerő vallomást tett az az ózdi hajléktalan férfi, aki tavaly novemberben meggyilkolt egy nőt Ózdon. Úgy megverte, hogy belehalt a sérüléseibe. A nő az utolsó szavaival a gyilkosának üzent. Az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel és rablással vádolja. 
Vágólapra másolva!

A nő egyedül élt az ózdi lakásában, ahol rendszeresen látogatta egy férfi, aki élettársi kapcsolatban élt egy másik nővel. Az élettársa megtudta, hogy a férfi csalja őt, ezért elindult a nőhöz.

Útközben, a piacnál megismerkedett a hajléktalan férfival. Egy rövid szóváltás után a férfi a nővel tartott.

A szerető lakásában ott volt a nő élettársa is, amikor odaértek. A két nő összeveszett egymással, majd az élettárs a hajléktalan férfival elment onnan, a férfi a nőnél maradt. A hajléktalan aznap a nőnél éjszakázott, csak másnap reggel ment el, amikor a férfi hazaért.

A hajléktalan férfi visszament a szeretőhöz és azt mondta neki, hogy a férfi a barátja, és otthagyta a telefonját. Azt kérte, hogy adja oda neki a telefont.

A nő erre nemet mondott, mire a férfi arcon vágta és elvette a telefont, amit később eladott valakinek 5 ezer forintért.

A pénzt italra költötte.

Másnap megint visszatért a szeretőhöz, aki kérdőre vonta a telefon miatt. A férfi erre rátámadt,

mindenhol ütötte-verte, rugdosta a már földön fekvő nőt, ahol érte.

Az áldozatnak az orra és az arca is vérzett. Legalább harmincszor ütötte meg.

A nő még az utolsó erejével azt mondta a hajléktalannak, hogy "száz évet fogsz ülni te k....g".

A férfi ezek után kiment a házból, az ajtót rázárta a nőre, majd Budapestre utazott.

A nőnek eltört a arckoponya-, borda- és szegycsontja is, a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

A mai előkészítő ülésen a férfi beismerte a gyilkosságot, a tárgyaláshoz való jogáról azonban nem mondott le – írja közleményében a Miskolci Törvényszék.