Napokig meztelenül bujkált az erdőben a kecskegyilkos elől a barátnője

Vágólapra másolva!
A 28 éves kaposvári férfi a múlt héten brutális kegyetlenséggel lefejezte az egyik helyi állatvédő egyesület kecskéjét, majd a fejjel a hóna alatt elmenekült. A késes támadó korábban is hívogatta és fenyegette az állatvédőket. Azt mondogatta, hogy a kecske az övé. A Bors információi szerint az állatkínzó az a férfi, aki tavaly májusban megverte a barátnőjét, aki ezek után napokig meztelenül menekült előle az erdőben.
Vágólapra másolva!

Ny. Ádám egy összetákolt viskóban él Kaposvár külterületén, amit levágott kecskefejekkel vett körül.

– ezt mondta korábban a remeteként elő kecskegyilkos.

A múlt héten meggyilkolt, Rozi névre hallgató állatot évekkel ezelőtt találták meg nagyon rossz állapotban egy benzinkútnál. A Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesülethez került, ahol kabalaállat lett, a látogatók is nagyon szerették. Ezért is váltott ki nagy felháborodást, amikor a férfi meggyilkolta. Az állatvédők 400 ezer forintos nyomravezetői díjat is felajánlottak az ügyben. A rendőrök pár nappal később elfogták a férfit és állatkínzás miatt kihallgatták.

Bosszúból gyilkolhatott

Az állatvédő egyesület elnöke a Borsnak elárulta, hogy a támadó korábban már hívogatta őket telefonon a kecske miatt, sőt, egyszer el is lopta.

"Két évvel ezelőtt hívtak a rendőrök, miután egy közterületen, rossz állapotban napok óta bolyongó kecskéről érkezett bejelentés hozzájuk karácsony és szilveszter között. Az állat hozzánk került, állatorvost hívtunk hozzá.

Napokkal később kezdett telefonálgatni a most elfogott férfi, aki azt állította, hogy a kecske az övé. Kértük, hogy igazolja az állításait, fizesse ki az orvosi költségeit, de ezeknek nem tett eleget. Végül ő maga lopta ki a kecskét a telepünkről, s még ő jelentett fel engem állatlopás miatt"

- magyarázta Boncz Edit. Az eset után ez többször is megismétlődött,

a férfi valószínűleg a vita miatt fejezte le a kecskét.

Egy civil állatmentő azt mondta a lapnak, hogy Ny. Ádám őt is fenyegette.

A barátnője meztelenül menekült előle

A Bors információi szerint a férfi nem ismeretlen a hatóságok előtt. Ugyanis évekkel ezelőtt az egyik helyi temetőben összefirkálta a sírokat és úgy tudják, ő az,

aki elől a barátnője napokig meztelenül bujkált az erdőben.

2018 októberében ismerkedtek meg a nővel, aki annyira beleszeretett, hogy otthagyta az egyetemet és a munkáját, majd beköltözött a viskójába, ahol még mosdó sem volt. A férfi nem dolgozott, a nő spórolt pénzéből éltek.

Az összetákolt bódé Forrás: Ügyészség.hu

Tavaly májusban a nő az ágyon feküdt, amikor Ny. Ádám azt mondta neki, hogy ő az ördög, és addig fogja ütni, amíg meg nem hal.

Ezek után megkötözte, megverte, aztán egy cigit is elnyomott a combján. Az összevert, meztelen nőt a hajnali órákban kihúzta a viskó elé, megrugdosta, majd otthagyta.

Forrás: Ügyészség.hu

A nőnek sikerült megszöknie, napokig bujkált a közeli erdőben ruha nélkül.

Végül egy ismeretlentől kért segítséget, aki hazavitte, megfürdette, felöltöztette és hívta a rendőrséget. Az áldozatot hetekig kórházban kezelték pszichés állapota miatt, és a sérülései is nyolc napon túl gyógyulóak voltak. Ezért a tettéért egy hónapja 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték a kecskegyilkost, a Bors információi szerint mégis szabadlábon lehetett, amikor lefejezte az állatot.