Egy otthonban 99 lakó közül 44-et fertőzött meg a koronavírus, hárman meghaltak

koronavírus, vírus, járvány, illusztráció, Budapest, maszk, arcmaszk, védőmaszk, idős, idős ember, idős emberek, nyugdíjas
Vágólapra másolva!
A következő napokban is várhatóan nő a koronavírus-fertőzöttek száma, ezért egyre fontosabbá válik a megelőző intézkedések és a szabályok betartása. A járvány nemcsak az idősekre veszélyes, az elmúlt 24 órában meghalt egy 25 éves fiatal is - hívta fel a figyelmet Müller Cecília az Operatív Törzs keddi tájékoztatóján. Az országos tisztifőorvos arra kérte a betegségből meggyógyult embereket, hogy adjanak vérplazmát. Mindeközben a magyar honvédség továbbra is segíti a rendőrök és az egészségügyi dolgozók munkáját.
Vágólapra másolva!

A katonák is segítik a rendőrök és az egészségügyi dolgozók munkáját

Az Operatív Törzs keddi tájékoztatóján Torba Attila alezredes elmondta, jelenleg közel

60 katona vesz részt a kórházparancsnoki munkákban, és 1100 katona tehermentesíti az egészségügyi dolgozókat.

Ők olyan feladatokat látnak el, amelyek egészségügyi végzettség nélkül is elvégezhetőek, ilyenek például a betegirányítási, valamint az adminisztrációs és logisztikai munkák. A katonák ezenkívül a rendőrök munkáját is segítik, a kijárási tilalom betartásának ellenőrzésében is részt vesznek. Torba Attila kiemelte, a rendőrséggel együtt szolgálatot teljesítő katonák azonban egyedül nem intézkedhetnek.

Jelenleg 56 településen, a tavaszihoz képest tízszer több, mintegy 500 katona járőrözik, a határokon pedig mintegy 2500 katona teljesít szolgálatot.

A halálos áldozatok mindössze 7%-ának nem volt alapbetegsége

Az elmúlt 24 órában 5203 újabb koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon. Ezzel összesen 152 659 főre nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 91, többségében idős, krónikus beteg, de

az áldozatok között van egy 25 éves fiatal is

- közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos. A halálos áldozatok száma így 3281 főre emelkedett.

Müller Cecília kiemelte, bármennyire is megfeszítetten dolgoznak az egészségügyi dolgozók, sajnos vannak esetek, amikor a súlyos alapbetegség, vagy más egyéb súlyosbító tényező miatt meghal a beteg. A halálos áldozatok mindössze 7%-ának nem volt alapbetegsége.

Az országos tisztifőorvos arra kérte mindazokat, akik átestek

a koronavíruson és meggyógyultak, hogy adjanak vérplazmát. A vérplazma adására jelentkezők mintegy 10%-a rendelkezik annyi ellenanyaggal,

amit fel tudnak használni, de ez is nagyban segítheti a súlyos betegek gyógyítását - hívta fel a figyelmet Müller Cecília.

A koronavírussal szembeni védettség 6 hónapig tart az eddigi tudásunk szerint

- mondta még az országos tisztifőorvos.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Be kell tartani a szabályokat

Müller Cecília elmondta, jelenleg 7477 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 576-an vannak lélegeztetőgépen. A laboratóriumi tesztek száma eddig összesen 1 388 132. A gyorstesztes mintavételeket az Országos Mentőszolgálat koordinálja, a háziorvos irányítja a beteget a szűrőbuszhoz, vagy tesztelik az otthonában. Egyre fontosabb a megelőző intézkedések betartása.

- mondta az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília arról is beszélt, hogy a szennyvízvizsgálatok alapján még nem értünk a járvány végére, több vidéki nagyvárosban is emelkedett az örökítőanyag mennyisége.

Bezártak 3 üzletet

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, az elmúlt 24 órában

három esetben döntöttek a vendéglátóhelyek, üzletek ideiglenes bezárása mellett.

Budapesten egy presszó és egy fodrászat, valamint Monostorpályiban egy presszó tartott nyitva a szabályok ellenére. 293 esetben kellett intézkedniük a tömegközlekedési eszközökön, a megállókban, az üzletekben, valamint a bevásárlóközpontokban nem megfelelő maszkviselés, és 358 emberrel szemben intézkedtek a kijárási tilalom megsértése miatt. Az elmúlt 24 órában 5 009 hatósági házi karantént rendeltek el, és jelenleg 35 042-en vannak házi karanténban.

Újabb szociális otthonban jelent meg a koronavírus

Újabb idősotthonban jelent meg a koronavírus.

A siófoki idősotthonban 56 dolgozóból 10-en lettek pozitívak, a 99 lakó közül 44-en lettek betegek. Többségüknek jó az általános egészségügyi állapota, egy főt kórházba szállítottak, hárman meghaltak

- válaszolta Müller Cecília egy kérdésre.

Hat hónapig védett az, aki átesett a betegségen

Eddigi tudásunk szerint a koronavírussal szembeni védettség 6 hónapig tart - mondta az országos tisztifőorvos. Müller Cecília felhívta a figyelmet arra, hogy ezen a területen még számos kutatás folyik, ugyanis az emberek nagyon különbözően reagálnak a vírusra, egyesek hamarabb túlesnek a fertőzésen, valakiknek pedig több ellenanyagot termel a szervezete. Ezek a kutatások a koronavírus elleni védőoltás szempontjából is kiemelten fontosak.