Donald Tusk két éve éppen az ellenkezőjét mondta az uniós pénzek feltételekhez kötéséről, mint most

Vágólapra másolva!
Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke 2018-ban még határozottan ellenezte, hogy az Európai Unió költségvetését összekössék az ún. "jogállamisági feltételekkel" - írta Novák Katalin a Facebookon. A Fidesz alelnöke, családokért felelős miniszter egy lengyel lap cikkét tette közzé. 
Vágólapra másolva!

"Nemcsak azért, mert nem szeretném, ha Lengyelországot megbüntetnék, hanem azért is, mert Európának nem lenne jó ezt a két rendszert összekeverni" - mondta Tusk. – "Azokat a pénzeket, amelyeket a költségvetésben különféle célokra szánunk, nem szabad tisztán politikai kritériumoknak alávetni" - mondta akkor Donald Tusk.

Tusk most a magyar és lengyel vétó bejelentése után ezt írta: "Aki a jogállamiság ellen van, az Európa ellen van. Tiszta álláspontot várok ezt illetően az Európai Néppárt minden tagpártjától. Alapvető értékeink ellenzőit senki nem védelmezheti többé".

Ezek után úgy tűnik, leginkább Tusk álláspontja nem tiszta.