Lemondott az egyik főpolgármester-helyettes, Gyurcsány Ferenc lehet a háttérben

Vágólapra másolva!
Lemondott Dorosz Dávid Budapest főpolgármester-helyettese. Az Origo úgy tudja, Gyurcsány Ferenc régóta követelte a Karácsony pártjából érkezett Dorosz eltávolítását. Így már gyakorlatilag csak Gyurcsány emberei maradtak a főpolgármester körül.
Vágólapra másolva!

Dorosz Dávid a kormányra mutogatva mondott le, és azt írta, hogy a 2022-es "választási sikerért" küzd, de sokat mondó, hogy miután a Facebookra azzal rakta ki a lemondást, hogy ma benyújtja (vagyis még nem tette meg), Karácsony Gergely alig negyedóra múlva már hosszú üzenetben válaszolt is rá, szintén a Facebookon, hogy elfogadta.

Vagyis Dorosz lemondása előre megtervezett volt, és olyan gyorsan kellett végrehajtani, hogy még a látszattal sem törődhettek.

Dorosz Karácsony bizalmi embere, korábbi kampányfőnöke volt, így nyilvánvaló, hogy jelentősen gyengült a főpolgármester. Ezzel teljes lett Gyurcsány Ferenc vezetői szerepe a Városházán.