Két és fél év börtönt is kaphat egy internetes csaló

Vágólapra másolva!
Két év alatt 107 embert vert át az interneten egy csaló. A börtönbüntetés mellett több mint 5 millió forint vagyonelkobzásra is ítélték.
Vágólapra másolva!

A férfi 2018. január és 2020. február között, összesen 107 embert vert át. Internetes oldalakon kínált

műszaki cikkeket és pénzérméket, de olyan esetek is voltak, amikor mások hirdetésére jelentkezett

azzal, hogy az általuk keresett termékkel rendelkezik, továbbá balatoni szállások kiadását is hirdette.

A férfi sem a termékekkel, sem a szállásokkal nem rendelkezett,

a célja az volt, hogy az emberek előre kifizessék neki a pénzt, általában 6 és 240 ezer forint közötti összegeket, amit a megélhetésére és játékszenvedélyére költött.

A férfi beismerte a csalást és a 2,5 év börtönbüntetés mellett, öt és fél millió forint értékben, vagyonelkobzást rendelt el vele szemben, és kártérítés megfizetésére is kötelezte a Dunaújvárosi Járásbíróság.

Az előkészítő ülésen meghozott, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatti ítélet még nem jogerős, mert az ügyész, súlyosításért, a férfi és védője enyhítésért fellebbezett.