Kétszer is gyerekeket rabolt ki egy férfi. Az egyik alkalommal azzal fenyegette a gyerekeket, hogy megszurkálja őket, a másik esetben ököllel ütötte fiatal áldozatát.

Május 26-án délután Budapesten, a XII. kerületben a 22 éves férfi követni kezdett egy kiskorú fiút, majd egy utcában megkérdezte tőle, hogy mennyi az idő. A fiú ezért elővette a telefonját, hogy megmondja mennyi az idő, a 22 éves férfi pedig kikapta a mobilt a kezéből és futni kezdett. A gyerek utána eredt és kérte, hogy adja vissza neki a telefonját. A férfi megállt, megfordult és

azt mondta a fiúnak, hogy ne kövesse és ököllel arcon ütötte.

Egy járókelő rászólt, hogy adja vissza a fiúnak a telefonját, erre a 22 éves férfi a fiú kezébe nyomott egy másik telefont. A fiú észrevette, hogy nem a saját telefonját kapta vissza, ezért visszaadta és újra kergetni kezdte a menekülő férfit. Ekkor a férfi újra megállt és megfordult, majd ököllel megütötte a fiút és életveszélyesen megfenyegette. Nem sokkal később, május 31-én dél körül, a XVIII. kerületben, a Ferihegyi Vasútállomásnál megszólított két kiskorú fiút, majd

a közeli buszmegállóig követte őket, ahol a kezeit a zsebében tartva, azt mondta, hogy megszurkálja őket.

Ezzel komoly félelmet keltett a gyerekekben, akiktől azt követelte, hogy adják oda neki a mobiltelefonjaikat. A férfit 6 napon belül elfogták.

Ha a férfi beismeri a bűnösségét az előkészítő ülésen, akkor 15 évet kap.