Orbán Viktor kinevezte az országos kórház-főigazgatót

Vágólapra másolva!
Több mint öt éven át volt a Pécsi Tudományegyetem kancellárja az új országos kórház-főigazgató, írja a Privátbankár.
Vágólapra másolva!

Az emberi erőforrások miniszterének javaslatára 2020. november 18-ai hatállyal Jenei Zoltánt nevezte ki országos kórház-főigazgatóvá Orbán Viktor. A miniszterelnök határozata a szerda éjjel megjelent Magyar Közlönyben olvasható. A közgazdász végzettségű Jenei Zoltán 2015 januárjától 2020 augusztusának végéig a Pécsi Tudományegyetem kancellárja volt.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság az egészségügyért felelős miniszter irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv. Az OKFŐ feladataként a napokban megjelent rendelet egyebek mellett az egészségügyi ellátórendszer működésének figyelemmel kísérését, a felülvizsgálatát érintő stratégiai kormányzati döntések megalapozását nevezi meg, kiemelve, hogy a szervezet ezek keretében közreműködik az egységes és átlátható új nemzeti egészségügyi irányítási rendszer kialakításában.