Az összes dolgozó és tíz idős beteg is megfertőződött koronavírussal a nemesbikki Béthel Református Szeretetotthonban, és kivétel nélkül mindannyian meggyógyultak, köztük a 98 éves Marika néni is. Csoda történt, vagy valami más van a háttérben? - ennek járt utána a Ripost.

A nemesbikki idősek otthonában október 27-én rendelte el a Nemzeti Népegészségügyi Központ járási tisztifőorvosa a munkatársak szűrését covid-19 gyanúja miatt. Mind a kilenc munkatársnak pozitív lett a koronavírus tesztje, 11 idős lakó közül pedig 10 demens beteg bizonyult fertőzöttnek.

Mindvégig volt mellettük orvos

Csodával határos módon mindegyik, bőven 80 éves kor felett járó lakó felgyógyult a koronavírusból, még a 98 éves Marika néni is. Állapotukat mindvégig figyelemmel kísérte az orvos.

Ez a helyzet alaposan feladta nekünk a leckét

- mondta a lapnak Victor Dániel, az intézet vezetője. A részleget, ahol az idősek laktak, elkülönítettük, az érintett munkatársak otthoni karanténba vonultak. A többi gondozó, kiegészülve a takarítókkal, 12 órás munkarendben dolgozott. Egy munkatársunk teljes védőfelszerelésben csak az elkülönített lakókkal töltötte a műszakját - nyilatkozta a Ripostnak az igazgató, aki hozzátette: három hét kemény munka után ma nincs újabb megbetegedés, a korábban fertőzöttek pedig meggyógyultak.

Sokan keresnek magyarázatot a csodás gyógyulásra. Abban biztosan szerepet játszott, hogy az idősekről odaadóan gondoskodnak az otthonban, így jó állapotban voltak, és a vezetőség azonnal intézkedett, sikerült elkülöníteni és megfelelően ápolni a betegeket, mindvégig biztosítva az orvosi felügyeletet.

Ám van még egy egyszerű magyarázat: ezek a betegek demensek, vagyis feledékenyek, híreket nem néznek, nincsenek tudatában annak, hogy világjárvány van, és gyakorlatilag semmilyen stresszhatás nem éri őket.

IllusztrációFotó: Csudai Sándor - Origo

Isteni csoda történt a vezető szerint

Victor Dániel a református idős otthon fenntartója

Isten csodájának tartja, ami Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt.

Csodáljuk a többiek szó nélküli, hűséges helytállását, de mindenek fölött Istennek adunk hálát a gyógyulásért és a kapott erőért, kitartásért  Lehet elméleteket gyártani , hogy gyenge, mutálódott vírus, stresszmentes környezet és életmód, de hisszük, hogy igaz, amit a 138. Zsoltárban Dávid így mond Istennek: Elöl és hátul körül zártál engem, és fölöttem tartod kezedet. Csodálatos előttem ez a tudás, magasságos, nem érthetem azt

– magyarázta a történteket Victor Dániel.

Elképzelhető, hogy a demens betegek nyugalma is hozzájárult a gyógyulásukhoz? 

- kérdezett meg egy szakembert a Ripost.

Szlobodnyik Csaba klinikai pszichológus egy érdekes példát hozott fel: vizsgaidőszakban az összes egyetemista meg van fázva, ugyanis a stressztől romlik az immunrendszer működése.

Biztos vagyok benne, hogy ezek az idős emberek azzal, hogy nem estek pánikba, hiszen jóformán annak sem voltak tudatában, hogy betegek, könnyebben meggyógyultak

- tette hozzá a szakember.