Egyetlen ütéssel eltörte ismerőse álkapcsát egy férfi Székesfehérváron

Vágólapra másolva!
Egy 24 éves férfi 2019 nyarának közepén Székesfehérváron az utcán összetalálkozott ismerősével, akivel egy korábbi nézeteltérés miatt vitatkozni kezdett. Utóbbi a vitát abbahagyta, el akart menni, azonban a férfi utánaszaladt, lendületből ököllel arcon ütötte, majd elmenekült.
Vágólapra másolva!

Az ütés olyan erejű volt, hogy a másik férfinak

eltörött az állkapcsa, a kórházban ki kellett műteni a bölcsességfogát.

Később kiderült, hogy az agresszív férfi a támadást azután követte el, hogy feltételesen szabadult a börtönből.

A verés miatt eljárás indult ellene.