Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője nyílt levelet írt Karácsony Gergely budapesti főpolgármesternek a botrányos BKV-tender ügyében. Ahogy arról az Origo is beszámolt, Tüttő Kata főpolgármester-helyettes korábbi élettársához, Leisztinger Tamáshoz köthető cég nyert a BKV busztenderén, nem is akárhogyan. A céget ugyanis néhány nappal azelőtt jegyezték be, hogy az ajánlattételi határidő lejárt volna - írtuk korábban. Láng Zsolt szerint a BKV buszbérlési tenderének azonnali kivizsgálására van szükség. 

Láng Zsolt azt írja a levélben, hogy az uniós, nyílt közbeszerzési eljárás ajánlattételi határidejéig három cég adott be pályázatot, melyekből az egyik a budapesti CR-Facilities Vagyongazdálkodó Zrt. A BKV Zrt. ezzel a társasággal kötötte meg a bérleti szerződést, melynek összértéke 342,72 millió forint. A tender kapcsán a frakcióvezető az alábbi kérdéseket tette fel Karácsony Gergelynek:

  1. Hogyan nyerhetett a BKV közbeszerzési kiírásán egy többek között offshore hátterű cég által alapított vagyongazdálkodó zrt.? Helyes gyakorlatnak tartja-e főpolgármester úr az eljárást?
  2. Hogyan adhatta a legkedvezőbb ajánlatot egy 2020. május 11-én – pontosan 7 nappal a BKV-tender ajánlattételi határidejének lejárta előtt – alapított cég?
  3. Milyen hitelt érdemlő referenciákkal tudott igazolni a CR-Facilities Vagyongazdálkodó Zrt., hiszen az alapító cégek alaptevékenységét illetően sem mondható el, hogy nagy rutinnal rendelkeznének buszok bérbeadását illetően?
  4. Tervezi- e elvenni a BKV felügyeletének feladatkörét Tüttő Kata főpolgármester-helyettes asszonytól? Tervezi-e a botrányos ügy kivizsgálását?
  5. Nem tartja-e mindezek fényében arcpiritónak a BKV Zrt. azon közlését miszerint: a beszerzés a mindenkori jogszabályi előírások maximális betartása mellett zajlott, s a teljes folyamatot végig a teljes transzparencia jellemezte.