Novák Katalin: A családbarát vállalatok versenyképesebben tudnak működni

Novák Katalin
Vágólapra másolva!
A családbarát vállalatok versenyképesebben, hatékonyabban tudnak működni, mert dolgozóik lojálisabbak a céghez és munkájukat elhivatottan végzik - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom péntek esti online rendezvényének küldött videóüzenetében.
Vágólapra másolva!

Novák Katalin a civil szervezet családbarát vállalatokat díjazó eseménye részvevőihez szólva azt is mondta, hogy a koronavírus-járvány idején sok vállalat ismerte fel a rugalmas munkabeosztásban rejlő lehetőségeket, ami figyelembe tudja venni a családi változásokat, kihívásokat, nehézségeket is.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy egy családban mindig adódnak olyan helyzetek, amelyek "rugalmas megoldásokért kiáltanak". Szerinte a családosok is szívesebben járnak be olyan munkahelyre, ahol ezt tekintetbe veszik, ahol igyekeznek közösen megoldást találni a problémákra.

- mondta. Állami támogatással segítik a munkaadókat, hogy a jövőben rugalmasabban működhessenek.

Novák Katalin Fotó: Polyák Attila - Origo

Skrabski Fruzsina, a mozgalom vezetője azt mondta, a díjakat azért alapították, hogy a családbarát cégek jó gyakorlatait összegyűjtsék és terjesszék. Egy kutatásukat ismertetve arra hívta fel a figyelmet, hogy a családbarát módon működő munkahelyek jobban tudnak alkalmazkodni az új helyzetekhez, mert itt nagyobb a bizalom, és így a vezetésnek nem a munkatársak ellenőrzésére kell figyelniük, a munkavállalók pedig extrém körülmények között is tudnak teljesíteni.

A családbarát vállalati kultúrát gyakorló cégekben külön figyelmet fordítanak arra, hogy a nehéz időszak ne a szorongást, hanem a kreativitást növelje.

A rendezvényen több kategóriában - online formában, körkapcsolással - elismeréseket "adtak át" azoknak a cégeknek, amelyek programjaikkal, illetve vállalásaikkal megkönnyítik a náluk dolgozó családosok munkáját, életét.

Idén "Az Év Családbarát Vállalata - különleges időkben" című pályázat fődíjasai mind magyar alapítású vállalatok lettek, ez először fordult elő a pályázat nyolc évében.

Az Év Családbarát Vállalata fődíjat nagyvállalati kategóriában a MVM Magyar Villamos Művek Zrt., a középvállalatok között a Tigra Kft., míg a kisvállalatok versenyében a Barta Autó 2000 Kft. kapta meg.

A legjobb, kiemelt pályázatok között volt még a CIB, a Magyar Közút, a Vodafone, az ABT, a Városliget Zrt., a Karrier Hungária Kft. és a PC Trade System Kft.

Szakmai különdíjat kapott a Philip Morris és a Vodafone. Előbbi a járvány idején tanúsított különleges érzékenységéért és a munkatársak megtartását célzó példaértékű megoldásáért, míg utóbbi egyebek mellett a kisgyermekeseket támogató intézkedési csomagjáért.

A mozgalom további 39 céget "Családbarát Vállalat" címmel tüntetett ki.

A koronavírus-járvány elleni intézkedések videós bemutatásért oklevelet kapott a Budapest Bank, valamint a "Covid-védekezés humorral" kategóriában ugyancsak oklevelet kapott a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A díjátadóról kiadott sajtóanyag szerint idén különösen sok vállalat érdeklődött a pályázat iránt, száznál többen regisztráltak. Ez azt jelzi, hogy ebben a kritikus évben az eddigieknél is több vállalat vezetője gondolta úgy, családbarát intézkedéseik nem valamiféle krízisben elhagyható luxustevékenység részei, hanem éppen a válság kezelésének, túlélésének a zálogai.