370 ezer embert tesztelnek majd a következő napokban Magyarországon, csaknem 17 ezer helyszínen

szűrőbusz koronavírus teszt Rétvári Bence
Budapest, 2020. november 13. A csepeli piac parkolójában az első Covid-szűrőbusz 2020. november 13-án. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára bejelentette, hogy mostantól szűrőbuszok is közreműködnek a koronavírus-gyanús esetek tesztelésében. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Több mint 16 ezer helyszínen mintegy 370 ezer ember tesztelését jelenti a péntektől kezdődő tesztelési program - jelentette be György István területi közigazgatásért felelős államtitkár az Operatív Törzs pénteki tájékoztatóján. Közölte, a vizsgálat önkéntes, de arra kérte az érintetteket, hogy jelenjenek meg a tesztelés helyszínén és vegyenek részt abban. Müller Cecília szerint a legújabb fertőzöttségi adatok a lakosság fegyelmezettsége miatt csökkenő tendenciát mutatnak, a maszk viselése hatékony a járvány terjedésének lassítására. Két hét kell ahhoz, hogy megtudhassuk, milyen eredményhez vezetnek a korlátozások.
Vágólapra másolva!

Pénteken elkezdődött a szociális intézményekben a tesztelés – jelentette be György István.

Összesen 16 691 helyszínen mintegy 370 ezer embert vizsgálnak meg.

Komoly előkészítő munka előzte meg a tesztelést, amely bölcsődékben, a pedagógusok között megyei szinten a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezésében valósul meg. Összesen ezer mintavevő csapat vesz részt országos szinten a szűrésben, és antigén gyorsteszttel tesztelik a dolgozókat. A kormány ebben a példátlan műveletben orvostanhallgatók segítségét is kéri – mondta György.

Indul a nagy országos tesztelés (illusztráció) Forrás: MTI/Máthé Zoltán

15 ezer helyszín egy hét alatt

A szűrés célja az emberi életek védelme, a vírus terjedésének csökkentése és az, hogy teljes képet kapjunk a vírushelyzetről ebben a szférában. Három helyszínre jutnak el az egyes egységek naponta Az egyetemeknek egységenként két orvostanhallgatót kell biztosítani egy-egy egységhez.

Egy egységnek egy nap három helyszínre kell eljutnia. Így ezer egység egy nap alatt háromezer, öt nap alatt 15 ezer helyszínre juthat el. Iskolákban és bölcsődékben, óvodákban hétköznap, míg szociális intézményekben hétvégén is tesztelnek majd. A logisztikát a kormányhivatalok biztosítják, így a tesztelési védőfelszereléseket és a gépjárműveket. A védőfelszerelés részei: plexi, FFP2 maszk, kesztyű – mondta az államtitkár.

Az egyetemisták napi ötezer, hétvégén 7 500 forint díjazásban részesülnek.

Napi étkeztetést is kapnak, és szükség szerint szállást is. Kéthetente cserélik a csapatokat, és az itt töltött időt kreditként is figyelembe veszik.

A hallgatókat a Neptunon keresztül már értesítették, és telefonon, valamint e-mailen tájékoztatják őket. Akinél pozitív eredményt állapítanak meg, annak házi karanténba kell vonulnia és értesítenie kell háziorvosát.

Széleskörű társadalmi összefogás előzte meg a tesztelést, az ITM, a kormányhivatalok és az orvosegyetemek részvételével – mondta végül György István.

A legfrissebb adatok javulóak

Müller Cecília országos tisztifőorvos a friss adatokat ismertetve elmondta, hogy az elmúlt 24 órában 4 440 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 165 901 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Meghalt 96 beteg, így az áldozatok száma 3 568 főre emelkedett. 38 074-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 124 259 fő. Jelenleg 7 512 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 604-en vannak lélegeztetőgépen.

– fogalmazott, de ebből még nem lehet következtetést levonni, hiszen az eredmények az intézkedések bevezetésétől számított két hét után lesznek láthatók.

A szociális intézményekben 5 940 fő pozitív esetet regisztráltak, ez az összes gondozott 6 százaléka. A járvány tavaszi kezdete óta 1 175 fő szorult kórházi ellátásra, és 586 fő halt meg.

Sokan megsértették a kijárási tilalmat Fotó: Csudai Sándor - Origo

Több százan sértették meg a kijárási tilalmat

Az elmúlt 24 órában 327 emberrel szemben intézkedett a kijárási tilalom megsértése miatt a rendőrség – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős Operatív Törzs Ügyeleti Központjának vezetőhelyettese a pénteki online sajtótájékoztatón. Kiss Róbert alezredes közölte, 326-an ténylegesen megszegték ezt a korlátozást, közülük pedig egy személy nem tartotta be a kutyasétáltatás ötszáz méteres körzetére vonatkozó szabályt.

A november 4-én életbe lépett kijárási korlátozás, valamint a november 10-től hatályban lévő kijárási tilalom ellenőrzése óta eddig 4364 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a tilalomra és a korlátozásra vonatkozó szabályok megszegése miatt

– ismertette az alezredes.

Csütörtökön 345 emberrel szemben intézkedtek, amiért nem, vagy nem helyesen viselték a maszkot. A legtöbbször, 299 alkalommal a 10 ezernél nagyobb lakosságszámú településeken a helyi rendeletnek nem tettek eleget a szabálytalankodók. Közülük 94-et figyelmeztettek, 135 emberrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, és 70 feljelentést tettek – mondta az alezredes.

Ismertette: az üzletek és szolgáltatók korlátozott nyitva tartására vonatkozó előírásokat is ellenőrizték csütörtökön, hat ilyen hely bezáratásáról döntöttek, ebből öt a fővárosban történt. Eddig összesen 65 helyet zárattak be a szabályok be nem tartása miatt.

Az elmúlt 24 órában 7671 hatósági házi karantént rendeltek el, így összesen 42241-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 3907-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze azt, betartják-e a karanténszabályokat. A rendőrök a külföldiek átutazására vonatkozó szabályok megsértése miatt csütörtökön 66 alkalommal, az előírások szeptember 1-jei hatályba lépése óta pedig összesen 6142-szer intézkedtek – tudatta Kiss Róbert.

Akut betegek nem kapnak védőoltást

– mondta kérdésre Müller Cecília.

– mondta kérdésre Kiss Róbert.