"Látta valaki a BKK, vagy a Városüzemeltetési Holding vezetésére kiírt pályázatot? Ugye hogy senki sem!" - írta közösségi oldalán Wintermantel Zsolt, a Fidesz újpesti választókerületi elnöke azután, hogy Karácsony Gergely minden jel szerint nem pályáztatás útján választotta ki a BKK Zrt. és BVH Zrt. új vezérigazgatóját. Pedig megválasztása után azt ígérte, hogy nem lesznek politikai kinevezések.

"A budapesti cégeknél nem politikai kinevezés lesz, hanem pályáztatás, minden cég vezetésére nyilvános pályázatot írunk ki" - ezt ígérte Karácsony Gergely tavaly októberi megválasztását követően.

Újabb ígéret ment a kukába

Ehhez képest 

tegnap két olyan új vezérigazgatót jelentett be, akiknek a kinevezését semmilyen pályázat nem előzte meg. 

  • Walter Katalin a Budapesti Városüzemeltetési Holding Zrt. éléről a BKK Zrt. élére került; 
  • helyére pedig Mártha Imrét nevezték ki, aki eddig a Főtávot irányította.

"Nos kérdezem én, látta valaki a BKK, vagy a Városüzemeltetési Holding vezetésére kiírt pályázatot? Ugye hogy senki sem!" - írta közösségi oldalán Wintermantel Zsolt, aki röviden értékelte Karácsony újabb veszélyhelyzeti ügyeskedését. 

Baloldali urambátyám rendszer újratöltve! 

- fogalmazott. 

Kézivezérlés a budapesti cégeknél?

A BKK igazgatóságában helyet foglaló fideszes politikus tegnapi posztjában már kommentálta Walter megbízását. "Neki sincs túl sok múltja a közösségi közlekedésben, de ez talán mindegy is, hisz az elmúlt egy évben eddig sem a vezérigazgatók szerepe volt jelentős. Nem ők döntöttek a fontos kérdésekben. Az "átlátható és transzparens mindenki Budapestjén" a politikai megfontolású kézivezérlés hatalmasodott el" - írta. Bejegyzéséhez Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc DK-elnök közös fényképét mellékelve, azt sugallva, hogy utóbbi komoly befolyást gyakorol a főváros ügyeire.

Mint ismert, Karácsony Gergely pénteken Facebookon jelentette be, hogy átszervezéseket hajt végre a főváros vezetésében, aminek része volt Walter és Mártha kinevezése. Előbbiről az Origo megírta, hogy korábban Bajnai Gordon kormányfő kabinetfőnökeként dolgozott, és komoly szerepe volt a Soros-egyetem (bécsi) költöztetésében. 

Wintermantel Zsolt az elmúlt időszakban többször felszólalt a BKK körüli visszás ügyekkel kapcsolatban. Például: amikor a főváros vezetése a járvány első hulláma idején ritkította a BKK járatait. A kormánypárti politikus egészen tavalyig sikeresen irányította Újpestet. Október végén a Fidesz vezetésének döntése értelmében a párt újpesti választókerületi elnöke lett.