Maszkban, baseball-ütővel, és baltával támadt ismerőseire egy férfi

rendőrszalag, rendőrség
Vágólapra másolva!
November 22-én egy hónapra elrendelték a letartóztatását annak a férfinak, aki a társaival együtt baseball ütővel, baltával, és karóval rátámadt három emberre Miskolcon.
Vágólapra másolva!

November 19-én éjfél körül a felfegyverkezett banda elindult a miskolci Rózsás dűlőbe. A lakásban két férfi és egy nő volt bent.

A támadók valószínűleg

egy korábbi, lakásbérleti vita miatt keresték fel őket.

A lakók nem akarták beengedni őket, de

a férfi, és a vele lévő maszkot és sapkát viselő társaik erőszakkal bejutottak a lakásba, ahol az egyik férfit az ágyra lökték és a magukkal vitt tárgyakkal többször megütötték. A férfi súlyosan megsérült.

A támadó ellen fegyveres magánlaksértés és testi sértés miatt indult eljárás, ami miatt

akár 4 és fél év börtönt is kiszabhatnak rá.

Forrás: Origo

Az ügyészek szerint abban az esetben, ha a férfit szabadlábon hagyják, fennáll nála a veszély, hogy a büntetés várható mértéke miatt megszökne vagy elrejtőzne.

Mivel a társait még nem sikerült elfogni és a fegyverként használt tárgyak sem kerültek elő, az sem kizárható, hogy a társaival összebeszélne, vagy a bizonyítékokat elrejtené, ami meghiúsítaná az eljárást.

Mivel a férfi büntetett előéletű, nem kizárt, hogy megismételni a bűncselekményt, ezért indítványozták a letartóztatását.

A bíró helyt adott ennek, december 22-ig el is rendelte. A döntés ellen a férfi fellebbezett, ezért az nem végleges.