Összességében ki lehet mondani, Magyarország egy jó befektetés

Vágólapra másolva!
Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az EU-val folyó vitáról, annak politikai és gazdasági hátteréről, de szóba kerültek még az önkormányzatok is.
Vágólapra másolva!

A szóvivő értékelte a magyar kormány vitáját az EU-val. Mint elmondta, a miniszterelnök hétfőn kijelentette, Magyarország számára az EU gazdasági szempontból előnyt jelent, ameddig ez így van, addig az ország ebben a közösségben képzeli el a jövőjét. A jogállamisági vitával kapcsolatban emlékeztetett egy az Európai Parlamentben lezajlott 11 évvel ezelőtti vitára, ahol az akkori jobbikos EP képviselő azt kérdezte az Európai Bizottság akkori elnökét, hogy miért nem emeltek szót a 2006-os magyarországi események kapcsán. Manuel Barroso akkor azt mondta, ezeknek az ügyeknek a vizsgálata a magyar Parlamentre tartozik, ezek az ország belügyei, az EU nem kíván ezekbe beleszólni. Ennek fényében érdekes a mostani jogállamisági vita.

Pedig a 2006-os rendőrterror kapcsán a közösség szót emelhetett volna, lett volna rá jogosítványa. Most amikor Magyarországon jobboldali kormány van, a baloldali többségű Európai Unió igyekszik a döntés lehetőségét kicsavarni az ország kezéből. Azt is hozzátette a kettős mérce kapcsán Farkas Örs, hogy amikor Spanyolországban jelentős feszültségek vannak, a katalán probléma kapcsán politikai foglyokat börtönöztek be, akkor az EU nem gondolja a fellépést. Véleménye szerint arról van szó, hogy nem értenek egyet a kormánnyal, a baloldal, amelyik nem tudott itthon 2010 óta győzni, külföldi segítséget kér a hatalom megszerzése érdekében.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.