Az Origo véleménycikke a baloldal Müller Cecíliát célzó támadásairól.

Bajban ismerszik meg az igaz barát - hangzik az örök igazság, ami talán sosem volt ennyire aktuális, mint most.

A mindent uraló koronavírus alapjaiban forgatta fel a világot, bizonytalanságot, rendetlenséget, és káoszt teremtve. Ami korábban elképzelhetetlennek tűnt, az ma már mindennaposnak számít: az országok egészségügyi rendszerei dominószerűen omlanak össze, egyes országokban akkora az orvoshiány, hogy nem tudnak minden beteget ellátni, és Nyugat-Európában előfordul olyan helyzet is, amikor az orvosoknak kell dönteniük egy-egy emberéletről. Arról nem is beszélve, hogy amíg nem lesz vakcina, addig maradnak a kiegészítő megoldások, úgy mint, korlátozó intézkedések, a maszkviselés, a távolságtartás és a bezárkózás.

Ez nem az az élet, amit megszoktunk, nem az az élet, amit magunknak, családunknak, gyermekeinknek és unokáinknak kívánunk. Joggal érezhetjük úgy, hogy megfosztottak minket a normális létezéstől, benne emberi kapcsolatainktól és társasági életünktől. Annak, hogy ezt a rossz időszakot magunk mögött tudjuk, és normális életünket visszakapjuk, egyetlen módja van: 

a teljes körű társadalmi összefogás. 

Ennek kialakításában és fenntartásában kiemelt felelőssége van a mindenkori politikai elitnek, főleg a mostanihoz hasonló, rendkívüli időkben. Ilyenkor mérettetik meg az ember, és derül ki, ki az igaz barát, és ki az, aki támadja az összetartást.

A hazai baloldal ebben alaposan leszerepelt, hiszen eddigi megnyilvánulásaikból, kiszólásaikból,  politikai akcióikból süt, hogy nem az ország, hanem saját hatalmi ambícióiknak a barátai. Akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne a támogatásukra, egész egyszerűen megtagadják azt - nemcsak a kormánytól, hanem a magyar emberektől. A tíz éve a hatalom, és így a pénzeszsákok környékéről elzavart baloldali pártokon annyira eluralkodott az Orbán-fóbia, hogy képtelenek racionálisan gondolkodni és döntéseket hozni. Egész egyszerűen nem érzik, hogy mi az, ami belefér, és mi az, ami nem. Amit most tesznek, az nemhogy nem fér bele, hanem konkrétan szégyen.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője, Lakatos Tibor, az Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetője, Kiss Róbert, az Operatív Törzs ügyeleti központjának munkatársa és Müller Cecília országos tisztifőorvos (a kép júniusban készült)Forrás: Botár Gergely/kormany.hu

Az, hogy az ország átvészelte a tavaszi hullámot, és európai viszonylatban kiemelkedő teljesítményt nyújt az őszi védekezés során, leginkább Müller Cecíliának, és a mögötte álló orvostársadalomnak köszönhető.  Az országos tisztifőorvos hihetetlen munkabírásával egy személyben szimbolizálja a nap mint nap emberfelettit nyújtó orvosokat, ápolókat, és egészségügyi személyzetet.  Nem túlzás azt állítani, hogy a bajban egyfajta szimbiózis alakult ki közöttük.

Beléjük normális esetben nem lehet, és nem is lenne szabad belekötni. Csakhogy a gyűlölettől elvakult, irracionálisan gondolkozó baloldal még ilyen áron is képes volt felrúgni a társadalmi összefogást, és megpróbálta meglazítani az emberek összetartását.

Nem arról van szó, hogy ellenzéki pozíciójukból adódóan a kormány, így az Operatív Törzs egy-egy döntésével kapcsolatban kritikát fogalmaztak meg, hanem egész egyszerűen mindenféle alap, konkrétum nélkül hergelni kezdték az embereket a járvány elleni védekezés legfontosabb arca, és a kormány járványügyi intézkedései ellen. Vég nélkül kezdték el önteni magukból a mocskot: egyszer azt rótták fel neki, miért visel keresztet a nyakában, máskor példátlan módon a parlament folyosóján kérték számon, harmadszor pedig egy baloldali propagandakiállítás keretén belül gúnyolódtak rajta. 

Felfoghatatlan, mire fel ez a töménytelen düh, gyűlölet, ami a baloldali politikusokból és közszereplőkből árad. Egyvalami ugyanakkor biztos: a járvány elleni küzdelem nem politikai, hanem elsősorban egészségügyi kérdés. A baloldal már rég elhagyta a probléma emberi oldalát, ezért nem árt feleleveníteni: 

aki Müller Cecíliát támadja, az egyúttal a védekezésben részt vevő orvosokat, nővéreket, és végső soron magát a védekezést támadja. 

Kritizálni lehet, uszítani nem: aki ezt teszi, az történelmi bűnt követ el.

Aki így cselekszik, az nemhogy nem igaz barát, hanem egyenesen a történelem szemétdombjára való.