A Debreceni Járásbíróság november 19-én hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki megütötte szomszédját, majd annak feleségét késsel kergette az utcán, de a saját gyerekét is megütötte. A bíróság bűnösnek mondta ki a férfit kényszerítésben, magánlaksértésben, testi sértés kísérletében, testi sértésben és zaklatásban is, ami miatt elsőfokon 4 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélték. A bíróság egy 2 éves, felfüggesztett börtönbüntetés utólagos végrehajtását is elrendelte.

2018. december 11-én éjfél körül a férfi vámospércsi házában hangosan hallgatta a zenét, amitől a szomszédjában lakó idős pár, és a náluk lévő unokájuk nem tudott aludni. Az asszony átszólt neki, hogy vegye lejjebb a hangerőt, a részeg férfi káromkodni kezdett. A nő férje kiment a házból.

S. Cs. a két telket elválasztó drótkerítést lenyomta a lábával és odaszaladt a férfihoz, akit háromszor fejbevágott ököllel teljes erőből.

A szomszéd a földre zuhant. A felesége odalépett és felsegítette a férjét a földről, de közben a támadó füle hallatára azt mondta, hogy hívja a mentőket és a rendőrséget is. Az agresszív szomszéd gyorsan visszatért a saját telkére, a letaposott drótkerítést pedig visszaigazította. 

A férfi megpróbálta csillapítani a vérzését, miközben felesége elment egy közeli telefonfülkéhez, hogy telefonáljon. A vádlott magához vett egy 12 centis kést és a nő után szaladt.Amikor utolérte az asszonyt, a késsel a kezében azzal megfenyegette, hogy levágja róla a ruhát, és szexre kényszeríti, ha telefonálni mer.

A nő annyira megijedt, hogy gyorsan hazarohant és elmesélte, mit mondott a szomszéd. A rendőrséget végül a házaspár unokája értesítette, aki az egyik utcában lakótól kért segítséget.

A férfit elfogták.

A házaspár magánlaksértés miatt magánindítványt is előterjesztett. Mint kiderült, nem ez volt az egyetlen eset.

Forrás: Police.hu

S. Cs. 2018 októberben és novemberben hetente többször is találkozott a szomszédaival, akiket azzal fenyegetett, hogy megveri, megöli őket. A házaspár rettegett attól, hogy a férfi beváltja ígéretét.

A támadó az élettársával együtt nevelte öt gyerekét Vámospércsen, egy családi házban.  A férfi 2019. április 12-én délután részegen ment haza, és hangosan szidni kezdte a nőt, mert az számonkérte tőle, hogy miért itta el a pénzüket. A kiabálás miatt a kiságyban fekvő 1 éves kisbaba felsírt. A férfi arcon vágta a gyerekét, hogy elhallgattassa.Mivel a kislány még jobban sírt, az anyja fölvette, hogy megvigasztalja. Ezt azonban a férfi nem engedte, megfogta az élettársa karját, és kivezette őt a házból, majd bezárkózott az öt gyerekkel. A nő a szüleihez sietett segítségért. Nem sokkal az eset után értesítették a rendőröket.

A büntetés kiszabásakor súlyosító körülményként értékelték, hogy a férfi büntetett előéletű, felfüggesztett szabadságvesztés ideje alatt áll, a bűncselekményt pedig részben idős emberek és rokonok ellen követte el, amellett egy alkalommal gyilkosságra alkalmas eszközt is használt. Ugyanakkor enyhítő körülménynek tekintették, hogy részben beismerte bűnösségét, és hogy több kiskorúról kell gondoskodnia. Az ítélet ellen a férfi és ügyvédje fellebbezett, így az nem jogerős.