Novák Katalin: Vásárlási idősáv bevezetését javasolta az Idősek Tanácsa

NOVÁK Katalin; BENEDA Attila
Budapest, 2020. november 23. Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter (j) Hulák Zsuzsannával (b, elöl) és Ábrahám Katalinnal (b2), az Idősek Tanácsának tagjaival tanácskozik az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2020. november 23-án. Novák Katalin a megbeszélés után közölte, hogy a vásárlási idősáv bevezetését javasolták az Idősek Tanácsának tagjai, de a tavaszitól eltérő gyakorlattal. Eszerint az idősek vásárlási idősávja háromról egy-két órára csökkenne, valamint csak hétköznapokon és olyan időpontban lenne, amikor amúgy is kicsi a boltok forgalma. Jobbról Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) családpolitikáért felelős helyettes államtitkára (j2). MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A vásárlási idősáv bevezetését javasolták az Idősek Tanácsának tagjai, de a tavaszitól eltérő gyakorlattal – hívta fel rá a figyelmet Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter a közmédia egyik műsorában, miután megbeszélést folytatott az Idősek Tanácsával.
Vágólapra másolva!

Novák Katalin azt mondta, hogy

Fontos az is, hogy az idősek a nekik fenntartott időn kívül is, bármikor szabadon vásárolhassanak - ismertette a miniszter a javaslatot.

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter az Idősek Tanácsának tagjaival tanácskozik, jobbról Horváth Anikó főosztályvezető az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2020. november 23-án Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Beszámolt arról is, hogy az időseknek fontos a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos, szakszerű tájékoztatás, és ehhez elsődlegesen a televíziót, a közmédiát veszik igénybe.

- emelte ki Novák Katalin.

Hozzátette: a tanács tagjai megköszönték, hogy a kormány továbbra is lehetővé teszi, hogy a felírt gyógyszereket mások is kiválthassák.

A tájékoztatás szerint a javaslatokat elküldik Orbán Viktor miniszterelnöknek.

Novák Katalin kérdésre válaszolva azt mondta:

A vásárlási idősáv bevezetését javasolták az Idősek Tanácsának tagjai, de a tavaszitól eltérő gyakorlattal Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Ábrahám Katalin, az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület XI. kerületi szervezetének elnöke azt hangsúlyozta:

- magyarázta.

Hulák Zsuzsanna, az Idősek Tanácsának egyik tagja pedig felvetette, hogy

az üzletek a nyitvatartási idő mellett tüntessék fel azt is, mikor a legkisebb a forgalmuk, ezzel segítve azokat az időseket, akik nem tudják a bevásárlást a nekik fenntartott idősávban elintézni.

Az egyeztetés menetéről Novák Katalin megosztott egy bejegyzést a közösségi oldalán.