Vágólapra másolva!
Életfogytiglan börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a Miskolci Törvényszék első fokon azt a férfit, aki féltékenysége miatti bosszúból késsel támadt a családjára az éjszaka közepén. A két nevelt fia meg is halt, élettársa életveszélyesen megsérült.
Vágólapra másolva!

A borsodi városban élő férfinak megromlott a kapcsolata családjával, aminek az egyik fő oka a férfi állandó féltékenykedése volt. Emiatt még a 16 és 18 éves nevelt fiaival is rossz lett a kapcsolata. A férfi személyiségzavarokkal küzdött, ennek ellenére büntetőjogi értelemben beszámítható volt, de nem tudta elfogadni a családban betöltött szerepét.

2018 novemberében rokonai a szomszéd faluba mentek rokonlátogatásra. Amikor hazatértek, a férfi nem engedte be őket, nem tudtak otthon aludni.

A részeg, ideges férfi estére szétverte a lakásban található összes berendezési és használati tárgyat és a műszaki cikkeket is.

Amikor a többiek másnap hazatértek, számon kérték a tette miatt. Ezen megint összevesztek. Ezután a férfi távozott otthonról, és csak késő este ment vissza. Továbbra sem tudta fékezni magát, olyan szinten, hogy az éjszaka közepén késsel támadt rá alvó családtagjaira.

Bement a szobájukba, ahol

először halántékon ütötte az asszonyt, majd két alkalommal mellkason szúrta. A zajra felébredtek a nő fiai, akik megpróbálták megvédeni az anyjukat.

A férfi ekkor rájuk támadt a nála lévő késsel, miközben ezt üvöltötte:

Ezután mindkét fiút halálra szúrta, de az élettársát sem hagyta elmenekülni.

Az életveszélyes állapotban lévő asszonynak nem engedte, hogy mentőt hívjon, és azt sem, hogy fiait megnézze. A férfi öngyilkos akart lenni, hogy együtt haljanak meg.

Az asszony végül délben kijutott a lakásból, és segítséget tudott kérni.

A törvényszék életfogytiglani börtönre ítélte a férfit.

Az ügyész tudomásul vette a bírói ítéletet, a férfi és az ügyvédje viszont enyhítésért fellebbezett.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség szerint a bíróság döntése törvényes és megalapozott.

A férfi ugyanis sérelmei miatti bosszúból az egész családját megpróbálta meggyilkolni, ezért éjszaka, álmukban támadt rájuk. A büntetőügy másodfokon a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik - írja az Ügyészség oldala.