Két férfi rátámadt egy idős férfira az egyik csepeli buszon, mert az megjegyezte, hogy előbb le kéne engedni a leszálló utasokat, mielőtt felszállnának. A bíróság ma az egyik támadót letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

A 23 és 51 éves férfiak 2018 májusában szálltak fel a 148-as buszra, ami a csepeli Szent Imre tér irányából az Ady Endre út irányába haladt. A középső ajtót használták, és nem várták meg, hogy az utasok le tudjanak szállni, pedig volt közöttük egy babakocsis nő is, aki a kezében tartotta a gyerekét. Ezt szóvá tette az anya és egy idős férfi is, aki a buszon maradt. A két új utas szidni és köpködni kezdte őket.

Amikor a busz elindult, a támadók tovább fenyegették a nyugdíjast. Azt kiabálták, hogy le fogják szállítani a következő megállóban és ott megrugdossák. Az idősebb odament az ülő férfihoz, és közelről az arcába hajolt, szidta, majd le is köpte. Ekkor az idős férfi felállt és megpróbálta eltolni a támadót, aki erre a társával együtt rátámadt. Ököllel többször is megütötték.

Amikor a férfi menekülni próbált, az idősebb támadó utána lépett, és többször megütötte, amitől a nyugdíjas a busz első ajtaja mellett elesett. Közben a busz többi utasa visszafogta a fiatalabb támadót. A verekedés áldozata visszament a busz közepébe, hogy felvegye a leesett szemüvegét, ekkor a támadók megint többször megütötték. Ezek után a sofőr megállt és kinyitotta az első ajtót, ahol a támadók leszálltak a buszról.

A férfinak olyan fejsérülése lett, ami miatt később életveszélyes állapotba került.

Az ügyészség a két férfi ellen társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat. Mivel a fiatalabb támadó az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így őt a bíróság 5 év börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet azonban nem jogerős, az ügyész ugyanis súlyosításért, a férfi és a védője pedig enyhítésért fellebbezett. A támadó továbbra is letartóztatás alatt marad. Az idősebb támadó esetében az eljárás tárgyalással fog folytatódni – írja az Ügyészség.hu.