Merkely Béla: A higiéniai szabályok betartása mellett a személyes találkozások csökkentése a legfontosabb

koronavírus, vírus, járvány, maszk, arcmaszk, védőmaszk, Budapest, idős ember, idős emberek, nyugdíjas, vásárlás, bevásárlás, bolt, piac, idősáv, 2020.11.26.
Vágólapra másolva!
A higiéniai szabályok betartása mellett a legfontosabb, hogy a személyes találkozások számát 60-90 százalékban csökkentsük - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora csütörtök reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Vágólapra másolva!

Merkely Béla elmondta: nem gyakori, hogy valaki kétszer kapja el a koronavírust, mivel az azon átesettek nagy valószínűséggel már védettek. A középsúlyos tüneteken átesett fertőzöttek esetében kialakul egyfajta immunitás, így az átlagosnál kisebb az újbóli megfertőződésük esélye, de a kockázat fennáll, így mindenkinek a szabályok maximális betartását javasolja - mondta.

Becslések szerint eddig másfél millióan fertőződtek meg Magyarországon, ami még nem elegendő a nyájimmunitás kialakulásához.

A terjesztők tíz százaléka úgynevezett szuperterjesztő, tőlük jut el a vírus a két héttel későbbi megfertőzöttek nyolcvan százalékához - fűzte hozzá. Amikor

- közölte. Megjegyezte azt is, hogy most a középkorúak fertőződnek meg inkább, az idősek jobban vigyáznak magukra.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Merkely Béla hangsúlyozta: senkinek nem ajánlja az ivermektint tartalmazó állatgyógyszerek emberi használatát, hozzátéve: bár hatóanyag szempontjából ez a vegyület nem káros, klinikai vizsgálatok nem támasztják alá a hatásosságát.