Adományt vittek a rendőrök a 15. kerületi háztűz kis túlélőjének - videó

XV. ker tűz
Budapest, 2020. november 23. Családi házban keletkezett tűz oltásán dolgoznak tűzoltók a rákospalotai Pázmány Péter utcában 2020. november 23-án hajnalban. A ház több helyisége és melléképülete égett, az épületből három embert mentettek ki. MTI/Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
Egy felvételt tettek közzé a BRFK Faceboon-oldalán a rendőrök arról, hogy meglátogatták a 15. kerületi háztűzből kimentett kisfiút, aki mindenét elveszítette hétfőn. Adományt vittek neki. A poszt szerint hamarosan egy számlaszám is elérhető lesz, amire utalni lehet a gyereknek. A 12 éves fiú mindkét nagyszülőjét elvesztette amiatt, mert a velük egy épületben lakó középkorú férfi égésgyorsítóval rájuk gyújtotta az épületet hétfőn.
Vágólapra másolva!

"Egy pillanat alatt veszített el mindent Balázs november 27-én, és bár tudjuk, hogy nagyszüleit, akik a világot jelentették neki nem adhatjuk vissza, szerettünk volna tenni valamit, hogy érezze, nincs egyedül ebben a nagy világban.

A szörnyű tűzeset napján bennünket, sokat látott rendőröket is megrendített a tragédia,

az első pár órában tettük a dolgunkat, életet mentettünk és elfogtuk a család házát felgyújtó gyanúsítottat, de mindeközben a kezdetektől

az motoszkált mindannyiunk fejében; hogyan segíthetnénk a kisfiúnak!?

A gondolat sokakat megérintett és rengeteg felajánlást kaptunk azóta. Tegnap meglátogattuk Balázst a Heim Pál Gyermekkórházban és sok apróság mellett egy tablettel is megleptük" - írták a BRFK közösségi oldalán.

A táblagépet, amiről azt írtják, hogy Iglódi Csaba pénzadománya segítségével vettek meg, Dr. Hajba Zsolt r. alezredes kórházaparancsnok és Nothoff Ingrid r. őrnagy adta át Balázsnak. Aztán hozzátették,

hogy a napokban elképesztő összefogással és nagyon sok, segíteni akaró emberrel találkoztak,

ezért hamarosan elérhető lesz egy számlaszám,

amire a kisfiúnak szánt adományokat várják.

Hétfőn hajnalban riasztották a tűzoltókat egy XV. kerületi háztűzhöz. Nagyszülei nevelték a 12 éves fiút pici kora óta, mivel édesanyja lemondott róla. A munkaadójuknál laktak az idősek az unokájukkal együtt, aki szüleiként szerette őket.

A fiú megmenekült, a két, 60 éves ember viszont szén-monoxid-mérgezésben meghalt hétfpn hajnalban.

Kiderült, hogy az a férfi okozta a halálos háztüzet, aki szintén ott élt és dolgozott, ahol az idős pár és a fiú. A férfit a napokban letartóztatták. Tagadja, hogy szándékosan okozta volna a tüzet, annak ellenére, hogy a szakértői vizsgálat szerint

még égésgyorsítót is használt,

hogy minél gyorsabban és minél magasabbra csapjanak a lángok.