Gyorsított eljárásban állították bíróság elé a férfit, aki próbaideje alatt vezetett jogosítvány nélkül, majd amikor a rendőrök bevitték a kapitányságra, mert kiderült az igazoltatásakor, hogy körözik is, halálosan fenyegette az egyik rendőrt és a családját - írja közleményében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Sükösdön szeptember 23-án, éjszakaigazoltattak a rendőrök egy autóst, akiről már tudták, hogy jogosítvány nélkül vezet, mert már többször felelősségre vonták emiatt. Az igazoltatás során kiderült az is, hogy a férfit körözik az egyik szabálysértési ügye miatt, ezért az egyenruhások bevitték a Bajai Rendőrkapitányságra. A férfi a Sükösdről Bajára vezető úton

folyamatosan fenyegette az egyik rendőrt és a családját.

IllusztrációFotó: Medgyesi Milán - Origo

Azt mondta neki, hogy

ha nem lesz szolgálatban, akkor meg fogja verni, el fogja ütni autóval a családtagjait, és ő vagy a testvérei szétverik és agyonverik a gyerekeit.

A nyomozás után az ügyet nyomozó kalocsai rendőrök kérték a büntetett előéletű férfi bíróság elé állítását, így a Bajai Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő férfit zaklatás miatt november 26-án állította bíróság elé. Ahol a váddal egyezően bűnösnek mondták ki a férfit, és 6 hónap fogházbüntetésre, valamint 2 év közügyektől eltiltásra ítélték. A férfit már korábban is elzárásra ítélték, a zaklatást két próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés ideje alatt követte el, ezért a bíróság ezek végrehajtását is elrendelte. Az ítélet nem jogerős, ugyanis ellene az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője a büntetés enyhítéséért fellebbezett.