Újabb álhírt gyárt a baloldal, ezúttal Gyurcsány pártja, a DK hazudott, amikor nyilatkozatukban azt írták, hogy krónikus beteg orvostanhallgatókat köteleznek tesztelésre. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium is reagált az álhírre. 

Az ITM közölte, a DK állításai hamisak, hiszen semmilyen büntetésben nem részesülnek azok, akik nem járulnak hozzá az iskolai tesztelésekhez. A kirendelés során senkit nem köteleznek a kormányhivatalok arra, hogy részt vegyenek a tesztelésekben, azok közül, akik nem akarnak.

A tesztelésekben közreműködő hallgatók krediteit elismerik, valamint fizetést is kapnak munkájukért. A megfelelő védőruházat pedig mindenki számára biztosított.

Tehát a baloldal - ez esetben Gyurcsány pártja - ismét csak arra volt képes, hogy hazudjon a védekezésről és rémhíreket gyártson.