Kedden éjfélig lehet szavazni a budapesti állatkert honlapján a tavasszal született vombatkölyök nevére.

Kedd éjfélig lehet szavazni a legifjabb budapesti születésű vombat, Molly és Wally ötödik kölykének nevére - írja közösségi-oldalán a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az intézmény honlapján három név - Mandy, Wendy és Mia - közül lehet választani, az eredményt szerdán teszik majd közzé.

Az állatkert közelményében azt írja, hogy a kicsi még tavsszal született, de kezdetben nem lehetett túl sokat látni belőle, hiszen – ahogy az az erszényeseknél szokás – az első hónapokban az anya erszényében fejlődött, ahonnan csak a nyár derekén nézett ki először. 

Néhány éven belül az ötödik kölyök

A szerencsés látógatók szeptemberben már megpillanthatták a kicsit a kifutóban, a közelmúltban azonban az állatkert egy rövid videót is közzétett az egyelőre névtelen kölyökről.

 A közleményben emlékeztetnek, hogy néhány éven belül már az ötödik vombatgyerek cseperedik a budapesti állatkertben, ami komoly szakmai eredménynek számít.

– Összesen öt kölyökkel rajtunk kívül csak egy európai állatkert, a hannoveri büszkélkedhet, ahol majdnem negyven év alatt jött össze ennyi születés: a legutóbbi ott született kölyöknek egyébként a budapesti születésű Maya az anyukája, aki felcseperedve épp a Hannoveri Állatkertbe került – írják.