Bár támadói nem kímélik Bodolay Géza Jászai Mari-díjas rendezőt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Színházi Intézetének frissen kinevezett vezetőjét, ő azt állítja, ez a játszma folyamatosan, minden korban jelen volt. Mint az Origónak elmondta, a modellváltás körül kialakult hangzavarban kevesen beszélnek a reformok szükségességéről, amiben sok jelenlegi tanár is egyetért.

Honnan eredeztethető a modellváltás körül kialakult feszültség? Az oktatás nézetkülönbségeiről esik szó, valójában mintha a színházi élet megosztottságára mutatna rá minden gesztus...

- 1949 óta a „főiskola" volt a magyar színházi élet és kultúra központi hatalmi centruma. Hetven éven át. Igen ritkán többirányú résztvevőkkel és érdekekkel. Ám nagyon gondosan kizártak többeket: lázadókat, másképp gondolkodókat. A sor hosszan folytatható.

Mit gondol, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatását mennyiben kell megreformálni, hogyan kell nyitottabbá tenni a korábbiakhoz képest?

- Mindent érdemes reformálni, újraalakítani olykor, ezt az eddigi kollégák is jól tudják, jelentős részük nemcsak így gondolja, de meg is írta, el is mondta számos alkalommal. Erről a nagy hangzavarban már kevesen szólnak. 

Előkerült valamelyest a "népi-urbánus" vita is a modellváltás körüli disputában, legalábbis vannak, akik keveslik a nemzeti irodalom jelenlétét az oktatásban. Hogy látja ezt?

- A fogalom a hetvenes években még talán nem volt anakronizmus, mára bizonyosan azzá vált. Ám történelmi összefüggései tovább élnek, ahogy a royalisták és jakobinusok, hűbérurak és jobbágyok, kurucok és labancok évszázados egymásnak feszülései. A legújabbakat mindenki úgy fogalmazza át, ahogy éppen érvényesnek képzeli, avagy az érdekei és masszív tévedései, esetleg vágyálmai diktálják. Bármelyik páros egyikét kizárólagossá tenni: féloldalassá teszi a színházi történelemkönyvet és a jelent.

Ön szerint belterjes társaság - tanári kar - határozta meg eddig a Színművészeti oktatását?

- A színművészeti egyetem minden korban meghatározta az egész színházi létünket. Ugyanakkor ennyi közreműködő Magyarországon soha nem gondolja ugyanazt. Háromnál több személy esetén Arany János szerint az egyetértés nálunk rendkívül ritka.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

M. Tóth Géza korábbi rektor annak idején hangsúlyozta, hogy nyitott szakmai párbeszéd mentén szeretné szervezni az egyetemet. Hogy látja, az ő ideje alatt nem volt lehetőség azoknak a vitáknak a tisztázására, amelyek most felmerültek?

- A lehetőség mindig adott, a szándék ugyanakkor nem mindig elegendő. Úgy tűnik: a vágyott „párbeszéd" kezdeményezése mintha elmaradt volna.

Mennyiben szól majd bele az osztályvezető tanárok kiválasztásába? Kikkel dolgozna szívesen?

- Ki másnak kéne beleszólnia? Biztos lesz olyan helyzet, ami magát oldja meg, és nyilván lesz olyan is, ahol bele vagy hozzá kell szólnom. Mindenkivel dolgoznék, aki nem ásatag és nem doktrinér. Hogy a dogmáit honnan ásta elő valójában: pár évtizeddel vagy száz évvel korábbról: az szinte mindegy. A szabad függetlenséget - a jelenlegi látszat ellenére – mindennél fontosabbnak gondolom.

Hegedűs D. Gézával és Zsótér Sándorral rendezőként most is együtt dolgozik. Velük az egyetemen is folytatná a munkát?

- Természetesen. És nem csak velük.

Miért tartja fontosnak, hogy - ahogy korábban említette - főiskolának hívják az intézményt?

- Nem föltétlenül fontos. Tanodából vált egyetemmé. A jogi besorolás és elnevezés változott, az intézmény lényege 155 év alatt megmaradt. Mindannyian tudjuk a különbséget, mely az elmúlt években sem halványult a tudományegyetemek és a művészeti Főiskolák/Egyetemek között.

Ki volt meghatározó tanára egykor a főiskolán?

- Ádám Ottó, Osztovits Levente, Radnóti Miklósné, Elbert János, Szinte Gábor, Lengyel György. És Szinetár Miklós, aki a doktorimat vállalta.

Kit, vagy mely színházi nyelvet említené, mint pályáját meghatározó irányt a nemzetközi színtérről?

- Túl sokan vannak, de akkor rajta: Brecht, Molière, Bulgakov, Büchner, Csehov, Shakespeare, Gogol, Géher István, Mejerhold, Strehler, Efrosz, Tovsztogonov, Ljubimov, Beljakovics, Szajna, Hanuszkiewicz, Wajda, Benno Besson, Zadek, Stein, Dorn. A külföldi filmesek közül Fellini és Godard. Az utolsó, aki valóban hatott rám: Frank Castorf. Ha rendesen belegondolnék, legalább még egyszer ennyit írhatnék: Mnouchkine, Wilson, Ács János...

Nem tart attól, hogy a szakma egy része, azzal, hogy elvállalta a kinevezést, kirekeszti?

- Nem gondolom, hogy a ki- és berekesztők különösebben számítanának. Akik ismerik valamelyest a Színház történetét: pontosan tudják, hogy ez a játszma is folyamatosan zajlott minden korban.

Milyen támadások érik azóta, hogy nyilvánosságra került a kinevezése?

- Elég undorítóak. Kis részük jut el hozzám. A háttérben szeretnek működni a rajongóim, évtizedek óta.

Hogy látja, politikai, választási harcszíntérré vált az Színház- és Filmművészeti Egyetem?

- Nem hiszem, hogy „vált". Tudatosan tették azzá. A történelem arra tanít, hogy gyakran nem tudható: mikor milyen folyamatok érnek utol bennünket hullámzó életünkben. A Színház ettől függetlenül: szép kaland.