Tíz helyszínen 373 ezer doboz, több mint félmilliárd forint értékű adózatlan cigarettát foglalt le a közelmúltban egy ukrán-magyar bűnözői csoporttól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A hivatal szerdai közleménye szerint az orgazdáktól nagyjából ugyanekkora értékben foglaltak le készpénzt is, így a költségvetésnek okozott kár teljes egészében megtérül.Az ügyben különösen jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntette miatt folyik a nyomozás.  

Félmilliárd forint értékű cigarettát foglalt le a NAVForrás: Shutterstock

Gyanúsítottként két férfit és egy nőt hallgattak ki, egyikük letartóztatását elrendelte a bíróság. Az elkövetői kör három másik tagja szökésben van, már intézkedtek a nemzetközi elfogadóparancs kiadatásáról is - írták.

A NAV pénzügyi nyomozói egyszerre hat budapesti és négy vidéki ingatlanban csaptak le az orgazdákra, és az 560 millió forint értékű dohánytermék mellett 565 millió forint értékű készpénzt is lefoglaltak.

A Fehéroroszországból és Ukrajnából származó adózatlan cigarettát a csoport egy magyarországi raktárban tárolta, onnan szállította tovább a vevőknek.

Az elkövetők szervezettségét és felkészültségét mutatja, hogy üzelmeik leplezéséhez GSM-jelzavaró készüléket is használtak - ismertette a NAV.