Harminc évvel ezelőtt a kommunisták Prágában bezártak, most pedig Brüsszelben egyesek kizárnának. Ilyen, ha az ember kiáll a szabadságért és a hazájáért - írja közleményében Deutsch Tamás arról, hogy kezdeményezték a kizárását az Európai Néppárt frakciójából.

A kizárási kezdeményezés kimeríti a politikai családon belüli erőszak fogalmát - írja Deutsch Tamás.

Az ellenem irányuló támadás valójában Brüsszel bosszúja a jogállamiságinak mondott mechanizmus magyar és lengyel elutasítása miatt. A harmincak akciója pontosan megmutatja, miért is kell minden eszközzel elutasítani a készülő „jogállamisági" büntetőmechanizmust. Ugyanazt akarják majd ugyanis csinálni Magyarország ellen, amit most néhányan ellenem terveznek, mondvacsinált okok alapján akarnak büntetni.

A kettős mérce alkalmazásának is tankönyvi esete ez a politikai akció, hiszen tavasszal épp Donald Tusk, a pártcsalád elnöke volt az, aki személyében és durván megtámadta Orbán Viktort, amikor egyenesen lenácizta őt. A kizárásomat kezdeményezők közül akkor senki nem emelt szót a Néppárt elnökének sokkoló és szégyenteljes megnyilatkozása ellen, most viszont politikai retorzióval fenyegetnek engem, mikor mindenfajta személyeskedés nélkül, egy gondolkodásmód kritikáját fogalmaztam meg. A kezdeményezők fanyar humorára vall, hogy a kizárási javaslatukban a szólásszabadságról beszélnek, miközben éppen azért akarnak megbüntetni engem, mert szabadon elmondtam a véleményemet - szól a közlemény.