A Köpönyeg.hu előrejelzése:

Ma
A Dunántúl nyugati felén (kiemelten Vas, Zala megyében és a környező térségekben) délelőttig több milliméternyi, a Dunántúl keletebbi részein jellemzően néhány tized milliméternyi ónos eső valószínű. Az Alpokalján, Kőszegi-, és Soproni-hegységben eleinte több helyen inkább még havazás valószínű, így ott pár cm hóréteg várható, de helyenként 5 cm-t meghaladó mennyiség is hullhat. Délelőtt fokozatosan egyre több helyen olvadás várható, de a Dunántúli-középhegységben és a nyugati tájakon napközben is fagypont alatt maradhat a hőmérséklet. A Dunától keletre változóan, vagy erősen felhős lesz az ég, ám gyenge folyékony halmazállapotú csapadék csak elvétve fordul elő. A délkeleti szél sokfelé megélénkül. +5 fok köré enyhül az idő. 

A narancssárga színnel jelölt megyékre másodfokú, a citromsárgával jelzettekre elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az ónos eső miattForrás: met.hu

Péntek
A nyugati tájakon egész nap borús, szürke, párás időre számíthatunk; ezzel szemben a keleti területeken ismét változóan felhős idő lesz, tehát van esély kevés napsütésre is. 4 és 11 fok között alakul a hőmérséklet. A déli, délkeleti szél egyre jobban megerősödik.

Szombat
Változóan rétegfelhős idő ígérkezik, csapadékra kicsi az esély. Legalább pár órás napsütés szinte mindenhol lehet. Tovább melegszik a levegő: délután már 9-14°C valószínű.

Vasárnap
Erősen felhős lesz az ég, és főleg a nyugati és a középső tájakon szórványosan eső, záporeső is kialakul. Erős, olykor viharos lesz a délkeleti szél. 11 fok körüli értékeket mérhetünk.

Hétfő
Csökken a felhőzet, változóan felhős, részben napos idő várható. Csapadék már nem valószínű. 9 fok körül alakul a csúcsérték.