Teljesen elképesztő jogi érveléssel állt elő az EU bíróságának vezetője - írta az Alapjogokért Központ. 

Újra jogellenes módszerekkel küzd az EU a "jogállamiságért" - írja az Alapjogokért Központ. Most az uniós bíróság főtanácsnoka állítja azt az EP-ben kétharmados többséget igénylő Sargentini-jelentés szavazásáról, hogy a kétharmad az nem is különleges többség; valamint azt is, hogy amikor egy képviselő aktívan megnyomja a "tartózkodom" gombot, azt valójában úgy kell tekinteni, mintha nem szavazott, ott se lett volna  - tette hozzá. Az Alapjogokért Központ ezt írja:

Michal Bobek ezzel a jogot valójában a demokrácia ellen felhasználó érvelésével igyekszik legitimálni azt a Sargentini-jelentést, mely szintén megalapozatlan érvek alapján - és persze a multikulti elutasítása miatt - indította el Magyarországgal szemben a jogállamisági eljárást 2018 őszén. 

  • Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka súlyosan félre akarja vezetni a testületet, amikor azt indítványozza, hogy utasítsák el a magyar kormány keresetét. E kereset szerint a Magyarország ellen elindított "jogállamisági eljárást" lehetővé tevő Sargentini-jelentés EP-beli elfogadása jogellenes volt.
  • A főtanácsnok szerint a szavazás nem esett a különleges többséget megkívánó voksolások körébe, és így az EP szabályzata alapján a tartózkodó voksok figyelmen kívül hagyhatók. Ezzel szemben a jogi helyzet az, hogy az unióról szóló szerződések az EP esetében egyértelműen rögzítik: vagy a "leadott szavazatok többségével" határoz, vagy különleges (pl. kétharmados) többséggel. A jogállamisági eljárás megindításához szükséges többségről pedig így ír az EUMSZ 354. cikke: "a leadott (!) szavazatoknak az egyben a tagjai többségét is kitevő kétharmados (!!) többségével dönt". Tehát a szavazás az uniós szerződések szerint is "különleges szavazás" volt, melynek során az EP házszabálya szerint is figyelembe kellett volna venni a tartózkodó voksokat - és ha így tettek volna, akkor viszont nem jött volna össze a leadott szavazatok kétharmada, és nem lehetett volna megindítani az eljárást.
  • A főtanácsnok ráadásul parlamentarizmus legelemibb szabályait arcul csapva azt írja, hogy a "tartózkodás" valójában olyan, mintha az adott képviselő "egyáltalán nem szavazott volna" - holott úgy jogi, mind nyelvtani értelemben a "nem szavazás" azt jelenti, hogy az adott képviselő nem nyomott gombot, a "tartózkodás" pedig azt, hogy a "tartózkodom" gombot nyomta meg.