Életfogytiglant kapott az a terrorista, Hassan F., aki az ítélet szerint embereket végeztetett ki, és ölt meg maga is az Iszlám Állam terrorszervezet tagjaként. Emberiesség elleni bűncselekményt követett el, és legkorábban 30 év múlva szabadulhat.

Hassan F. a vád szerint az Iszlám Állam tagjaként kivégzéseket vezényelt, és maga is gyilkolt.  Többek között ezért ítélte el ma a magyar bíróság életfogytiglani börtönre első fokon. Legkorábban 30 éve múlva szabadulhat.

Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Koszticsák Szilárd

Hassan F.-et 2018 decemberében fogták el a Liszt Ferenc repülőtéren, miután hamis papírokkal próbálta igazolni magát és a vele utazó nőt is.

A bíróság embercsempészés miatt felfüggesztett börtönre ítélte és kiutasította Magyarországról három évre. Vissza akarták toloncolni Görögországba, közben azonban kiderült, hogy az Iszlám Állam tagja, és súlyos bűncselekményeket követett el: kivégzéseket vezényelt le, és maga is ölt.

Ezért azonnal letartóztatták. 

A TERRORISTA FELÜGYELTE A KIVÉGZÉSEKET, AMELYBEN VAGY TARKÓN LŐTTÉK AZ EMBEREKET, VAGY MEGKÉSELTÉK ŐKET. 

Az áldozatok között gyerek is volt. A bizonyítékok szerint Hassan F. nemcsak felügyelte a kivégzéseket, hanem maga is gyilkolt.

Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Koszticsák Szilárd

2015 májusában brutálisan kivégezték a város imámját, amit mindenkinek végig kellett néznie. Megsebezték a torkát, aztán lefejezték. 

A LEVÁGOTT FEJET A MAGASBA EMELTÉK, MEGFÉLEMLÍTVE EZZEL AZ EMBEREKET. MINDEZT VIDEÓRA IS VETTÉK. 

A Terrorelhárítási Központ egy korábbi közleményében azt írta, hogy Hassan F. a nyírbátori migránstáborban demonstratívan fekete öltözékben járt, mint az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai, és összeverekedett más migránsokkal.

A férfi korábban azt állította magáról, hogy még írni és olvasni sem tud, ezzel szemben 

 

Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Koszticsák Szilárd

A KÖZEL-KELETRŐL BEIDÉZETT TANÚK EMIRNEK NEVEZTÉK, AMI ANNYIT TESZ, HOGY MŰVELT, VALLÁST ISMERŐ EMBER. 

A férfi apját is kihallgatták, aki szintén azt mondta, hogy a fia analfabéta, valamint esküdözött, hogy nem terrorista. Ezzel szemben a máltai vallomásában még nem tagadta, hogy az.

Egy novemberi tárgyaláson kiderült, 

HOGY TÖBB TANÚ IS FELISMERTE ŐT A KIVÉGZŐS VIDEÓBAN. 
Egy tanú a vallomásában elmondta, hogy miután Hassan F. belépett az Iszlám Államba, az ő fivérét is megpróbálta rávenni, hogy csatlakozzon. 
A TESTVÉRE ERRE NEMET MONDOTT, EZÉRT AZ EGÉSZ CSALÁDJÁT KIVÉGEZTÉK. 

Egy másik tanú pedig arról beszélt, hogy a férfi miatt több mint 300-an léptek be a terroristákhoz.