Jó hír érkezett a kutyáról, akit budapesti gazdája úgy megvert, hogy eltört a lába

Vágólapra másolva!
Állatkínzás miatt indult eljárás egy budapesti férfi ellen, aki a gyanú szerint úgy megverte a kutyáját, hogy annak eltört a combcsontja. A szakértői vélemény szerint az állatot nem először verte meg a gazdája. A férfi azzal magyarázta tettét, hogy a kutya megrágta a falvédőt.
Vágólapra másolva!

A férfit tegnap hallgatták ki a rendőrök és a bíróság elé állítását javasolják.

A férfi lemondott a kutyáról, akit egyébként Maszatnak hívnak.

Az állatot meg kellett műteni, eddig az állatorvos viselte gondját, akinek az egyik kollégája már jelezte, hogy örökbe fogadná.