Egy budapesti férfi áll az elmúlt évek legnagyobb drogfogása mögött, társait még keresik

Fóliatekercsekbe rejtették a drogot
Vágólapra másolva!
A jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított 48 éves budapesti K. Richárd ellen 2019 első felében megindult büntetőeljárást a nyomozók befejezték. Vele és egy török-magyar állampolgárságú, jelenleg körözés alatt álló társával szemben vádemelést javasolnak. Míg harmadik társukat – a vele szemben folyó eljárás felfüggesztése mellett – keresik.
Vágólapra másolva!

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kábítószerbűnözés Elleni Osztálya a szlovén hatósággal együttműködve a magyar bűnüldözés történetének egyik legnagyobb mennyiségű heroinszállítmányát foglalta le Budapesten egy évvel ezelőtt. A kábítószer Iránból Magyarországra történő becsempészésével a 48 éves budapesti K. Richárdot gyanúsították meg.

A büntetőeljárás során a nyomozók a kábítószer-kereskedelem részletein túl kiderítették azt is, hogy a férfi tulajdonában lévő fuvarozócég működését saját, legális jövedelméből nem lett volna képes finanszírozni, míg a kábítószert tartalmazó fóliaszállítmány után fizetendő adókat kizárólag igazolatlan eredetű készpénzbefizetésekkel tudta teljesíteni. Így a nyomozó hatóság K. Richárd ellen számvitel rendjének megsértése miatt feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé.

Ugyancsak az eljárás során derült ki, hogy K. Richárd az illegálisan szerzett jövedelméből az elmúlt években Veszprém megyében vásárolt egy házat, amit teljes körűen felújított. A hatóság az ingatlant zár alá vette. A férfi saját használatra vett autóit úgy próbálta meg eltitkolni a hatóságok elől, hogy azokat gyermekei, illetve barátai nevére íratta át. Az adásvételek valódiságának tisztázására szintén büntetőeljárás indult. Az ügyet a BRFK III. Kerületi Rendőrkapitánysága vizsgálja intellektuális közokirat-hamisítás miatt.

Az NNI nyomozásakor látótérbe került két török-magyar állampolgár is. D. Dalan a heroin Törökországból Magyarországra szállítmányozásában vett részt, amihez anyagi segítséget is nyújtott. Míg Y. Mustafa az importált kábítószer-szállítmány továbbértékesítését szervezte Németországba és Hollandiába. A rendőrség mindkettőjükkel szemben nemzetközi elfogatóparancsot adott ki. A D. Dalan ellen folyó büntetőeljárást – megtalálásig – felfüggesztették, míg Y. Mustafa szerepét K. Richárddal azonos eljárás keretében vizsgálják. Az NNI a nyomozást befejezte, és mindkettőjükkel szemben vádemelést javasol.