Szokták mondani, hogy egy jó szomszéd néha többet ér, mint sok rossz rokon, és lássuk be, ebben sok igazság van. Egy olyan szomszéd, akivel harmonikus, baráti a kapcsolat, sokat javíthat az életminőségen, sok mindent könnyebbé, egyszerűbbé tehet, ugyanakkor egy rossz szomszéd rendesen meg tudja keseríteni a mindennapokat. A szomszédokkal minden esetben vannak közös ügyeink, ha más nem, az elválasztó közös kerítés karbantartása. De általában nem csak ennyiből áll a kapcsolat, és ahhoz, hogy a jó viszony fennmaradjon, más is kell. Törekedni kell a súrlódási lehetőségek minimalizálására, szükség van valamennyi toleranciára és a kölcsönös gesztusokra is. Akkor is kell köszönni, érdeklődni a hogylétük felől, esetleg áthívni egy baráti (jószomszédi) beszélgetésre, hogyha néha az idegeinkre is mennek, mert furcsák a szokásaik, hangosan hallgatják a zenét, zavaró a kutyájuk ugatása, vagy éppen nem tolták el a havat a házuk elől, pedig kötelességük volna. Nem könnyíti meg dolgunkat az a tény sem, hogy ahhoz hogy ki legyen a szomszédunk, csak a legritkább esetben van közünk, ezt adottságként kell kezelnünk.

Analóg a helyzet az államok esetében is. Főszabály szerint ott sem létezik beleszólás abba, ki a szomszéd, legfeljebb abba lehet - de ez legritkábban szól az együttműködésről - hogy hol is legyen az a bizonyos elválasztó határ. Néhány szerencsés, vagy éppen szerencsétlen sorsú szigetországtól eltekintve, geopolitikai adottság, hogy egy országnak egy vagy több szárazföldi szomszédja is van. Magyarország kontinentális elhelyezkedésű ország, történelmünk pedig úgy alakult, hogy néha kevesebb, néha több szomszédunk is volt. Ezek közül néhány állam már nem is létezik, sőt az országhatárok nyomvonala is többször változott. Napjainkban a szomszédaink száma éppen hét, és mint rendes szomszédok között lenni szokott, örömöt, de akár bosszúságot is tudunk egymásnak okozni. A külpolitikában külön szakkifejezés is van a szomszédokkal való együtt és egymás mellett élésből adódó kockázatok kezelésére, ezt hívják szomszédságpolitikának. Mint minden együttműködésen alapuló viszonyrendszerhez, a jószomszédi kapcsolatokhoz is legalább két félre van szükség, ebből adódóan nem mindegy, hogy a felek mit gondolnak, mit várnak, vagy éppen milyen a
mozgásterük a kapcsolatok alakítása során.

Most vasárnap, december 6-án parlamenti választásokra kerül sor dél-keleti szomszédunknál.
Romániában a rendszerváltást követően kilencedik alkalommal választanak szenátorokat és
képviselőket, és a legritkább esetben fordult eddig elő, szám szerint egyszer, 2008-ban, hogynagyjából ugyanaz a politikai tömörülés maradt hatalmon és biztosíthatta a kormányzást, mintaki korábban is hatalmon volt. Általában a változó szövetségi konfigurációban és név alatt kiálló bal és jobbközép oldal szokta egymást váltani a hatalomban, és valószínűleg ez a mostani alkalommal sem lesz másképpen. 2012-ben az is előfordult, hogy a jobb és baloldal szövetkezet egymással annak érdekében, hogy szembemenjenek a hivatalban lévő elnökkel. Most először annyiban módosulhat a korábbi felállás, hogy megjelent egy, a Momentumhoz hasonló , rendszerellenes és liberális nézeteket hangoztató pártszövetség, az USR-Plus, akik azután, hogy a szeptemberi helyhatósági választásokon több jelentős nagyváros mellett Bukarest főpolgármesteri tisztségét is elnyerték, esélyük van arra, hogy jelentősebb
parlamenti tényezővé váljanak.

Az esélyeket latolgatva az tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek, hogy a kormányzáslehetőségét már egy éve elveszítő baloldali párt, a PSD a parlamenti többséget is elveszíti. A nyertes a jobbközép, jelenleg is kormányzó PNL lehet, aki jó eséllyel az USR-Plussal, vagy annak szétesése esetén - mert ennek is vannak előjelei - az USR-vel alakíthat kormányt. A román pártok és pártszövetségek nevének megjegyzésére azért sem érdemes túlságosan sok időt pazarolni, mert azok rendkívül változékonyak, konjunktúrafüggőek, akárcsak az, hogy éppen ki kivel lép szövetségre, vagy menet közben melyik képviselő melyik másik pártba ül át. Bizonyos szempontból az RMDSZ tekinthető a román politikai élet „állócsillagának", 1990-től tartó megszakítás nélküli parlamenti jelenléttel és változatlan elnevezéssel. Szomszédunk politikai rendszerének másik sajátossága, hogy részben a földrajzi értelemben is jól azonosítható politikai polarizáció (Órománia, vagy más néven Regát és a falvak általában a baloldalra, Erdély és a nagyvárosok inkább a jobboldalra szavaznak), részben a pártpreferenciák változékonysága, részben a képviselők pártok és akár politikai oldalak közötti cikluson belüli vándorlási gyakorlata, rendkívül nehézzé teszi stabil kormányzati többség kialakítását. A jelenlegi miniszterelnök Ludovic Orban a rendszerváltást követő (az ideigleneseket nem beleszámolva) tizenhatodik, a mostani, 2016 óta tartó parlamenti ciklusnak pedig a negyedik kormányfője.

Nem feltétlenül ildomos, de ettől még politikai szempontból értelmezhető és létező gyakorlat a szomszédok kategorizálása aszerint, hogy egy képzeletbeli skálán melyik a fontosabb és melyik a kevésbé fontos reláció. Könnyű belátni, hogy egy ilyen képzeletbeli és nem csupán pillanatnyi politikai megfontolások alapján felállított skálán Románia Magyarország legfontosabb szomszédai közé tartozik, és ez minden bizonnyal hosszú távon is így marad.

Ennek több oka van, amelyek egy része történelmi, másik részük a jelen lehetőségeiről és a geopolitikai determinációról szól. Remélhetőleg ma már egy olyan Magyarországon élünk, ahol a történelmi okok és kapcsolatok, valamint azok máig tartó következményeinek számbavétele senki számára nem tartogat meglepetést. A történelmi Magyarország szétdarabolásának mind területi, mind pedig demográfiai szempontból legnagyobb haszonélvezője Románia volt. A magyar nemzeti identitás meghatározó része, történelem, kultúra, hagyomány kötődik Erdélyhez, nem is beszélve az ott élő még mindig több, mint 1,2 millió magyarról, akik ezer szállal (családi kapcsolatok, állampolgárság) kapcsolódnak az anyaországhoz. Ezeken a megkerülhetetlen és kétségbevonhatatlan kötelékeken túl Románia gazdasági és geopolitikai szempontból is kiemelkedő jelentőségű szomszédja Magyarországnak. 2019-ben Románia volt negyedik legfontosabb termékexport piacunk, összességében a kilencedik legfontosabb külkereskedelmi partnerünk, miközben a hazai közvetlen tőke befektetések 5 százaléka irányult oda, és ezzel a nyolcadik helyen állt a „kifektetési" célországok rangsorában.

Románia a kelet-közép európai régió második legnagyobb országa, geopolitikai jelentősége kiemelkedő. Mind az EU-ban, mind pedig a NATO-ban partnerek vagyunk, érdekünk a kiegyensúlyozott kapcsolatrendszer, aminek előfeltétele, hogy egyik ország se érezze magát a másik által fenyegetve. A napnál is világosabb, hogy ennek az állapotnak az eléréséhez a legrövidebb és leggyorsabb út a romániai magyarság körüli folyamatos bizonytalanság, bizalmatlanság légkörének megszűntetésén, a területi, illetve kulturális autonómia biztosításán keresztül vezet. Végső soron, Románia EU-n belüli regionális érdekei sok mindenben megegyeznek a V4 együttműködés országainak érdekeivel, mindegyik számára prioritás a kohézió felgyorsítása, a gazdasági kiszolgáltatottság csökkentése, valamint fontos a keresztény hagyományok védelme. Ahhoz, hogy a kölcsönös érdekek mentén való szorosabb együttműködés létrejöhessen, szintén a bizalom légkörének megteremtésére és erősítésére van elsősorban szükség.

A rendszerváltást követő harminc esztendőben a magyar-román kapcsolatokat sokkal inkább a feszültség és bizalmatlanság, mint a párbeszéd és együttműködés légköre jellemezte. Ezzel összefüggésben azt is látni kell, hogy a két ország kapcsolatának alakulása nem választható el a román politika és az erdélyi magyarság közötti viszony alakulásától. Azonban voltak bizonyos időszakok, amikor a viszony javult és sikerült a normalitás irányába elmozdulni a kétoldalú kapcsolatokban. Erre akkor volt lehetőség, amikor Romániában is többé-kevésbé stabilnak mondható politikai helyzet alakult ki. Ilyen volt Adrian Nastase miniszterelnökségének időszaka 2000 és 2004 között, illetve Traian Basescu elnökségének időszakán belül a 2010 és 2013 közé eső intervallum, amikor az elnököt és a kormányt ugyanaz a pártcsalád adta. A jelenség alapvető oka, hogy Romániában továbbra is politikailag kifizetődő a nacionalista kártya kijátszása, a magyar kisebbség ellenségként való beállítása, mint olyan közösségé, amelynek léte az ország területi integritását fenyegeti. Ennek a magatartásnak a megnyilvánulása volt többek között Klaus Iohannis elnök tavaszi rendkívül éles magyarellenes kirohanása, ami egyben annak bizonyítéka is, hogy a politikai logika képes felülírni az elnök esetében is fennálló etnikai szempontokat. Ugyanebbe a sorba tartozik Traian Basescu elnök színeváltozása is, aki a hatalomból kikerülve többször kísérletezett politikai tőkére szert tenni magyarellenes megnyilvánulásokon keresztül. Instabil, bizonytalan politikai viszonyok mellett, bármelyik román politikai erőnek kockázatossá válik gesztusokat tenni a magyar közösség irányába, mert ezáltal egyrészt támadhatóvá válik, másrészt elesik az egyébként számára is rendelkezésre álló hatékony manipulációs eszköztől. Ez pedig közvetlen hatással van a magyar-román államközi kapcsolatok alakulására is. Ebből a csapdahelyzetből csak akkor van kiút, ha a kormányra kerülő politikai erő(k) felhatalmazása erős, helyzetük stabil, ami tovább fokozható azáltal, ha a kormányba a magyar közösség képviselői is bekerülnek. Ez utóbbinak előfeltétele, hogy a magyarok átérezzék a szavazás jelentőségét és egy szintén erős felhatalmazású, politikailag megkerülhetetlen RMDSZ-t juttatnak be a bukaresti parlamentbe.

A véleménycikk szerzője: Szakáli István Loránd, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezető
közgazdásza, történész