Hamarosan megérkezhet Magyarországra egy kínai gyártó vakcinájának dokumentációja

health virus pandemic vaccines Horizontal CORONAVIRUS COVID-19 DISEASE EPIDEMIC PANDEMIE LATIN AMERICA HOSPITAL MEDICAL STAFF MEDICAL TEST MEDICINE PROTECTIVE MASK VACCINE VACCINATION VOLUNTEER
Több gyógyszergyár vakcináját is tesztelik Brazíliában
Vágólapra másolva!
Néhány napon belül megérkezhet egy kínai vakcinagyártó ellenanyagának dokumentációja Magyarországra - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton a Facebookon.
Vágólapra másolva!

Menczer Tamás elmondta, jelenleg három kínai céggel állnak kapcsolatban: két magán és egy állami vakcinagyártóval. Úgy tűnik, hogy

a vakcina fejlesztésében az állami gyártó tart előrébb, és még az idén tömeges oltást tervez a cég.

Ez a cég küldheti meg a vakcinája teljes dokumentációját az Országos Gyógyszerészeti Intézetnek; a magyar szakemberek tanulmányozni fogják a dokumentációt, és ha megfelelőnek találják, akkor lehet majd szó a vásárlásról - szögezte le Menczer, hozzátéve, ehhez még a Nemzeti Népegészségügyi Központ véleménye is szükséges.


A népegészségügyi központ szakemberei a Magyarországra szállítandó ampullák dokumentációját vizsgálják majd - mondta az államtitkár.

- hangsúlyozta, hozzátéve, hogy továbbra is figyelik az orosz vakcinagyártást is.

Menczer Tamás közölte, a héten a magyar szakemberek a helyszínen figyelhették meg, hogy mi történik Oroszországban, és az ország részese az összes európai uniós projektnek is.
Az utóbbi kapcsán megjegyezte, az uniós projektek esetében nehezíti a helyzetet, hogy a Pfizer - az EU-s tájékoztatás szerint - első körben nem szállít majd Európába, hanem a vakcinát az Egyesült Államoknak adja.