Késsel fenyegette, megverte volt élettársát, és új párját egy tűzoltó

Vágólapra másolva!
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség súlyos testi sértés, kényszerítés, illetve erőszakkal, felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított nyomozást egy tűzoltó ellen.
Vágólapra másolva!

A borsodi tűzoltó gyanakodni kezdett, hogy élettársának más férfival van viszonya, ezért október 30-án számonkérte őt, és

követelte tőle, hogy a telefonján lévő alkalmazás hozzáférési kódját adja meg,

hogy belenézhessen a beszélgetéseibe.

Miután a nő ezt nem tette meg,

a férfi késsel fenyegette meg az élettársát, aki megijedt, és megadta a kódot. A férfi elment otthonról, de a telefont magával vitte, majd amikor visszatért, gyerekeik szeme láttára hangosan szidni kezdte az asszonyt, és nagyon megverte.

Éjszaka, miután felébresztette élettársát, tovább folytatta a támadást.

A nő a gyerekekkel anyjához költözött. Közölte a tűzoltóval, hogy véget vet a kapcsolatnak. November 14-én a többször hívta volt élettársát, hogy beszéljék meg a dolgot, de a nő nem volt hajlandó. Este új párjával otthon volt, amikor a tűzoltó megjelent és egy fa seprűnyéllel benyomta a kulcsra zárt bejárati ajtót úgy, hogy a zárszerkezet kiszakadt az ajtófélfából. Ezután

seprűnyéllel rátámadt volt élettársa új párja, majd ököllel is többször megütötte és eközben hangosan szidta amitt, hogy "elvette tőle" a nőt.

Majd 19,5 centis konyhakéssel megfenyegette a férfit azzal, hogy

ha nem megy el, és nem hagyja békén a nőt, akkor megöli.

A férfi kimenekült a házból, de a tűzoltó még az udvaron is többször megütötte súlyosan sérült áldozatát. A támadó visszatért a házba, betörte a hálószoba ajtaját, és volt élettársára is rátámadt.

A férfi csak akkor hagyta abba a nő verését, amikor a helyszínre polgárőrök és rendőrök érkeztek.

Forrás: Ügyészség

A tűzoltó a gyanúsítás és az őrizet elrendelése ellen panasszal nem élt, részben elismerte a bűncselekmény elkövetését. Mindkét esetben azzal próbálta védeni magát, hogy hirtelen dühében tette.

Az ügyészség bűnügyi felügyelet és a távoltartás négy hónapra való elrendelését javasolta vele szemben azzal, hogy lakóhelyét engedély nélkül ne hagyhassa el, illetve a nővel és gyerekeivel ne találkozhasson,

és a rendőrség a férfi mozgását nyomon eszközzel ellenőrizze. A bíróság az ügyész javaslatára elrendelte a kényszerintézkedést - írja az Ügyészség oldala.