Halász János: Ez egy olyan megállapodás lesz, ami jó az államnak, de Debrecennek is

Vágólapra másolva!
Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője, a parlamenti frakció szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt Debrecenről, a városi fejlesztésekről.
Vágólapra másolva!

A politikus beszélt a koronavírus-járványdebreceni helyzetéről. Mint elmondta, vasárnap is sokan mentek el vásárolni a városban, szerencsére az emberek fegyelmezettek, betartják a szabályokat, figyel mindenki a másikra.

Erre szükség is van, mert a járvány számai nem egyszerűek, Hajdú-Bihar megye a negyedik legfertőzöttebb az országban, Debrecen egy nagyváros, itt is magas a fertőzöttek száma. Most az a cél, hogy a járványgörbét ellaposítsák, ehhez valóban be kell tartani minden szabályt, előírást.

A teljes beszélgetést itt olvasahtják.