Hamisított ruhafogás Nagylaknál, a szállítmány értéke 420 millió forint - videó

Vágólapra másolva!
Hamis márkajelzésű, 420 millió forintot érő ruhaszállítmányt találtak a pénzügyőrök egy bolgár kamionban Nagylaknál - tájékoztott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Vágólapra másolva!

Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád-Csanád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense közölte, hogy a pénzügyőrök egy bolgár kamiont ellenőriztek Nagylaknál.

A rakomány átvizsgálásakor a NAV munkatársai

több mint 8500, különféle luxusmárkák jelzésével ellátott alsó- és felsőruházati terméket, valamint kiegészítőket pakoltak ki a raktérből.

A sofőr nem tudta igazolni a szállítmány származását. Az előzetes szakértői vélemény szerint valamennyi ruha és kiegészítő hamisítvány, azokat a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül akarták forgalomba hozni.

A pénzügyőrök a 420 millió forint értékű hamis ruhát lefoglalták és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál - tudatta az alezredes.