A börtön után gyorsan visszatért korábbi áldozatához egy tolvaj

Vágólapra másolva!
A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség lopás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki szabadulása után egy hónappal visszatért áldozatához és házába besurranva ismét meglopta - olvasható a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleményében.
Vágólapra másolva!

A vád szerint a kiskunfélegyházi férfi alig egy hónappal azután, hogy lopás miatt kiszabott börtönbüntetéséből szabadult,

fényes nappal bement annak a helybeli férfinak a házába, akitől már előzőleg lopott.

A férfi előbb a nyitott garázsba és az abból nyíló műhelybe ment be, ahonnan szerszámgépeket vitt el. A zajra felfigyelt a tulajdonos és kiment megnézni, hogy mi történt. Ezt kihasználva a tolvaj besurrant a nyitva hagyott bejárati ajtón és a szobából réz és porcelán dísztárgyakat, 30 db 200 forintos ezüstérmét, valamint a széken lévő nadrág zsebéből iratokkal és készpénzzel teli pénztárcát vitt magával. A besurranó a lakásból végül az ablakon kiugorva távozott.

Mintegy 270 ezer forintot zsákmányolt, míg a rongálással további 28 ezer forint kárt okozott.

Öt nap múlva a csukott, de nem zárt ajtón egy másik családi házba is bement és onnan laptopot, sarokcsiszolót és barkácseszközöket vitt magával.

Az ügyészség a különös visszaesőnek számító férfit üzletszerűen elkövetett lopással vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A letartóztatásban lévő vádlott bűnösségéről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.