Folytatódik a szeles, esős idő

koronavírus, vírus, járvány, maszk, arcmaszk, védőmaszk, Budapest, december, eső, idős, idős ember, nyugdíjas, 2020.12.07.
Vágólapra másolva!
Csípős lesz a kedd reggel, mindössze 2 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet. Egész héten marad a borús, esős, szeles idő - írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu.
Vágólapra másolva!

Kedd: A nap első felében keleten még lehet eső, majd átmenetileg csökken a felhőzet, és főleg a Dél-Alföldön számíthatunk napsütésre. A délkeleti szél megélénkül. Reggel 2 fok körül, délután 5 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerda: Napközben borultságig növekszik a felhőzet, és délnyugat felől

egyre többfelé ered el az eső. A délkeleti, keleti szél többfelé lesz élénk.

4 és 9 fok közé gyengül a nappali felmelegedés.

Egész héten marad a borús, szeles idő Fotó: Csudai Sándor - Origo

Csütörtök: Borult, párás időre számíthatunk. Hajnalban és reggel még többfelé, majd egyre kevesebb helyen fordul elő újabb eső, szitálás. A csúcsérték +7°C körül valószínű.

Péntek és szombat: Erősen felhős, vagy borult, párás idő ígérkezik. Reggelente +2, délutánonként +7 fok körüli értékeket mérhetünk. Mindkét nap elszórtan lehet kisebb eső, szitálás.