Rágalmazásért ítélte el a bíróság Márki-Zay Pétert

Közös ellenzéki 2019 március 15
összellenzéki
Márki-Zay Péter
Vágólapra másolva!
Egy hódmezővásárhelyi iskolaigazgató által indított büntetőügyben mondta ki jogerősen bűnösnek rágalmazás vétségében a Szegedi Törvényszék szerdán Márki-Zay Pétert (Mindenki Magyarországa Mozgalom).
Vágólapra másolva!

A másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék helybenhagyta a Csongrádi Járásbíróság ítéletét, megállapította a hódmezővásárhelyi polgármester bűnösségét, de nem szabott ki rá büntetést, hanem egy évre próbára bocsátotta.

Egy hódmezővásárhelyi iskolaigazgató által indított büntetőügyben mondta ki jogerősen bűnösnek rágalmazás vétségében a Szegedi Törvényszék Márki-Zay Pétert Fotó: Polyák Attila - Origo

Az igazgató azért kezdeményezett büntetőeljárást, mert Márki-Zay Péter közösségi oldalán és egy helyi lapban azt állította róla, hogy egy kollégáját "politikai okból súlyosan megalázta és megfenyegette".

Bakos Éva tanácsvezető bíró a döntés indoklása során kifejtette, az elsőfokú bíróság tanúk - köztük az érintett pedagógus - meghallgatása alapján helyesen állapította meg, hogy

semmiféle bizonyíték nem igazolta a politikus állításait.

A vádlott állításai alkalmasak voltak az igazgató társadalmi megítélésének kedvezőtlen befolyásolására - mondta a bíró.